Shine

Kaia Gerber 16 évesen túl van első ruhakollekcióján

Karl Lagerfeld saját divatmárkája számára szövetkezett Cindy Crawford lányával, hogy egy ütős – és a fiatalok körében kelendő – kapszulakollekciót hozzanak létre.

A fiatal modell számára hatalmas elismerés, hogy maga a divatcézár ajánlott fel számára ilyen lehetőséget, tiniként egy élő legendával együtt dolgozni nem kis dolog. Szívességről persze szó sincs, sőt Kaia népszerűsége még jót is fog tenni a Karl Lagerfeld márkának, hiszen az amerikai lány tökéletes összekötő kapcsot jelent a párizsi sikk és a Los Angeles-i életérzés között.

KARL LAGERFELD (@karllagerfeld) által megosztott bejegyzés,

Szmokingszabású blézerek, motoros dzsekik és kis fekete ruhák is lesznek a felirat gazdag kollekcióban, de a táskák, ékszerek és más kiegészítők sem maradnak el. Az augusztus 30-án debütáló szettektől legalább akkora sikert várnak, mint amilyet a közelmúltban Tommy Hilfiger és Gigi Hadid kettőse aratott: az amerikai divattervező és a Hadid lány 2016-os első kollekciójának bemutatását követően az első két napban 900%-kal ugrott meg a márka weboldalának forgalma, hatalmasat javítva a fiatalok körében a Hilfiger márka imázsán.

KARLXKAIA (@kaia_is_queen) által megosztott bejegyzés,

A közös munka még év elején kezdődött, a kapszulakollekció pedig csak egy állomása ennek a folyamatnak, hiszen Kaia szerepel a márka őszi kampányanyagaiban, a Lagerfelddel ápolt jó kapcsolatnak hála pedig nagy eséllyel láthatjuk őt majd viszont a szeptemberi Chanel divatbemutatón is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top