Divatosan ötven felett? Naná!

Benecz Judit | 2018. November 22.
Életkornak megfelelően öltözködni avíttas gondolat. De akkor mi van helyette, amibe kapaszkodni lehet ötven felett?

A régmúlt korok a maguk szigorú öltözködési szabályaival világosan az emberek értésére adták, mely életkorban hogyan illett öltözködni. Milyen színt, fazont volt ildomos viselni a különböző alkalmakra, ha nem akarták, hogy szó érje a ház elejét. Mindez azonban már sok szempontból kikopott, talán még a mai dédszülők generációja az utolsó, melynek tagjai eszerint nőttek fel.

A Ratkó-korszak gyerekei és a náluk fiatalabbak már egészen más világba születtek, hiába volt itt kommunizmus, azért a hatvanas évek végétől beszivárogtak a vadnyugati nadrágok, vagyis a farmerek és velük együtt egy egészen más, egészen új életérzés. Lazultak a szabályok és az erkölcsök, rövidült a szoknya, szűkültek a felsők, magasodtak a cipőtalpak. Majd eltelt hirtelen 30-40 év, a lányok középkorúak lettek, aztán abból is elkezdtek kinőni, és a gyereknevelés, háztartás, munkavégzés Bermuda-háromszögében valahol nyomtalanul elveszett az ifjonti hév és a divatozási kedv java része.

Eközben pedig a világ felgyorsult, maradék gátlásait is levetette, és bátran hirdeti, ne az életkorunk szabja meg, mit viselünk, sokkal inkább az, mi tetszik nekünk, mi áll közel a stílusunkhoz, és persze mi áll jól nekünk. A divat legyen önkifejezésünk eszköze, amit merjünk használni, a tengernyi divattrend közül pedig szigorúan válogassuk ki a nekünk tetszőket. Ez mind szép és jó, de mégis hogyan?

A trendiség fogalomköre az 50+-os korosztályt tökéletesen hidegen hagyja, ami érthető is. A kifejezés enyhén lerágott és túlpörgetett, ahhoz pedig több eszük, tapasztalatuk és önismeretük van, hogy mondvacsinált elvárásainak meg akarjanak felelni. Hogy milyen trükkök és praktikák vannak, amikkel öltözködésünk összhangba kerülhet nem csak testünk, de lelkünk életkorával is, Lakatos Márk stylist segített összeszedni.

„A legtöbb szabályt felrúgtuk az utóbbi években, és ez az érettebb korosztályra is igaz, de az továbbra is rendkívül fontos, hogy a személyiség legyen összhangban a ruhatárral. Ahogy múlnak az évek, úgy lesz egyre fontosabb a kényelem, ezért azt hiszem, minden darabot érdemes ezen a szűrőn átengedni először, de ez persze nem jelenti azt, hogy a ruháknak unalmasnak kell lenniük.”

Fotó: instagram.com/ten_vasiljeva

A divatosság sokkal közelebb áll a női szívekhez, mint a trendiség, nagy probléma azonban vele, hogy az az ideálkép, amit például az idősebb modellek által sugallni akarnak a divatdiktátorok, eszement távol van az átlag magyar valóságtól. A nagyvárosi elidegenedés vagy a kisvárosi, falusi pletyózás közepette nehéz úgy istenigazából megmutatni valódi stílusunkat, hát még egy átlagos fizetésből kihozni egy tisztességes ruhatárat, no meg persze időnként frissíteni is.

Mégis úgy gondolom, a mai ötvenes és hatvanas korosztály hölgyei egy halom olyan előny birtokában vannak, amikről egy hamvas húszas csak álmodozhat, mindössze egy kis tudatosság és bátorság kellene, hogy kihasználják helyzeti előnyeiket az öltözködés terén is. 

Például rég tisztában vannak testi és lelki adottságaikkal, elfogadták őket, vagy legalábbis tudják, hogy adott életvitel, testmozgás és étkezés közepette mit várhatnak el önmaguktól. Nem dőlnek be a divat folyton változó elvárásainak, tudják, mi tetszik nekik és azt is, mi nem. Az elismerő tekintet, a dicsérő szavak súlya a korral semmit sem veszt fontosságából, ruháik kiválasztásánál azonban az elsődleges szempont, hogy ők maguk jól és főként kényelmesen érezzék magukat.

Fotó: instagram.com/deborah__darling

A csinosság fogalomkörével például tökéletesen tudnak azonosulni, legyen bármilyen öltözködési stílus is az, ami közel áll hozzájuk. Csinosnak lenni jó dolog, ha pedig tudják, mit érdemes kiemelni magukon és mit nem, csodafegyver lehet a kezükben. Ráadásul ez egy időtlen kategória, aminek több köze van az eleganciához, mint a trendekhez, így több klasszikus, bevált darab fér bele, amiket szezonokon át viselhetünk, így az anyagiak oldaláról nézve is barátibbnak hat.

Ettől még persze „…érdemes nézelődni a boltokban, akár olyan üzletekben is, ahova eddig nem mertünk benézni. Azok, akik aktívak a közösségi médiában, talán szerencsésebbek, hiszen sokkal gyakrabban találkoznak ötletes, inspiráló szettekkel, de reméljük, hogy a közeljövőben a magazinok és a ruházati cégek is nagyobb figyelmet fordítanak az érettebb korosztályra – ha már elindult ez a nagy diverzitási hullám”  mondta el Lakatos Márk.

A 0. szinttől az alapdarabokig

Addig is, míg a fast fashion lecsap a Baby boom generációra, valamint az X generáció első csapatára – mert ilyen szép kategorizálás is van ám –, érdemes néhány tanácsot megfontolni, hiszen nem mindenki született divatdiktátori hajlamokkal, ellenben ki ne szeretne előnyösebb, csinosabb, és igen, divatosabb megjelenést magának?

Mindennek az induló szintje, ha a leggyakoribb hibákat elkerülik. Lakatos Márk úgy véli, a bakik sokszor nem az öltözködéstől indulnak, hanem az olyan alapoktól, mint a hajformázás és a bőrápolás. „Már egy ügyesen megválasztott hajszínnel, frizurával is rengeteget lehet fiatalítani a megjelenésünkön, ezért ne féljen senki fodrász segítségét kérni. És tévhit, hogy a sminket el kell felejteni 50 felett – nagyon előnyös lehet egy kis pirosító és korrektor, egy szépen megformált, természetes szemöldök, de akár egy élénkebb színű rúzs is, ha tudjuk, mi áll jól.” Akik bizonytalanok, hogy hogyan is álljanak neki, a legegyszerűbb, ha betérnek az első parfümériába, ahol az eladóhölgyek hasznos tanácsokat tudnak adni és a vásárlás sem kötelező.

Fotó: instagram.com/glamupyourlifestyle

„Nem szabad megfeledkezni a pedikűr-manikűr fontosságáról sem, hiszen minek a csinos cipő különben?” – teszi fel a költői kérdést Lakatos Márk. Amint mondja, onnan kezdődhet az építkezés: a nőies, kényelmes, méretre tökéletes fehérneműk, és az alkathoz, karakterhez illő ruhadarabok, jól kombinálhatóan összeállítva.

„Ami pedig fiatalon is nagyon fontos, de ahogy az évek múlnak még fontosabb, az az, hogy igazán hozzánk illő színek közül válogassunk. Ebben kérhetjük akár színtanácsadó vagy stylist segítségét, de nagyon hasznos az is, ha otthon, a tükör előtt állva egy kicsit kritikusabban szemléljük az árnyalatokat és megfigyeljük, melyiktől derül fel az arcunk.” Csak olyan színeket vigyen haza minden 50+-os hölgy, amitől úgy érzi, legalább 5 évet fiatalodik!

A női ruhatárak esetén szinte hagyomány felemlegetni az alapdarabokat, vagyis azokat a ruhaneműket, amik várhatóan sohasem mennek ki a divatból, jól kombinálhatók, és számtalan módon variálhatók kiegészítőkkel. Ilyen a farmer, a fehér póló, a motoros fazonú bőrdzseki, a ballonkabát, a fehér ing vagy a kis fekete ruha. Kérdés, hogy ezek közül mi férhet bele a nők ruhatárába, ha elmúltak már ötven?

Nos, a jó hír, hogy mindegyik, csak a részletekre érdemes odafigyelni. „Jól szabott, karakteres darabokat javaslok, finom anyagokból. Egy lakkbőrkabát helyett egy érettebb nőt sokkal fiatalosabbá tehet egy sikkes ballonkabát, ami lehet színes is, nem kötelező a fekete, sőt! Jó az is, ha van egy csinos, kényelmes farmer, egy vagány blézer vagy egy szép bokacsizma is a tarsolyunkban. Minden attól függ persze, hogy milyen a hölgy egyénisége, hol él, mik a napi teendői, tehát mire van igazán szüksége és miben érzi jól magát – mindenkinek mást jelent a stílus, nincs két egyforma gardrób ötven felett sem.”

Fotó: instagram.com/ten_vasiljeva

Kulcsdarabból, kiegészítőből sem biztos, hogy mindenkinek ugyanarra van szüksége, ellenben ha néha időt szakítunk egy kis nézelődésre, pontosabb képet kaphatunk saját magunkról és a következő vásárlásnál már tudatosabban választhatunk. „Ki az ékszereket szereti, ki a szép cipőket. Ez összefügg persze azzal is, hogy mit szeretnénk magunkon kiemelni – mondja Lakatos Márk – Ha valaki megmutatná a csinos bokáját, a csuklóját, a nyakvonalát vagy akár a karcsú derekát, akkor jöhetnek azok a kiegészítők, amikkel ezeket a területeket helyezhetjük fókuszba. Egy szemrevaló kis kézitáska, egy dizájnos szemüveg, egy elegáns öv – ezekből akár többet is begyűjthetünk a karakterünknek megfelelően, és ehhez tudjuk válogatni a nadrágokat, blúzokat, kabátkákat.”

Fotó: instagram.com/m_isfor_mich

Lakatos Márk úgy tapasztalja, a magyar nők nagyon szeretik a divatot, a stílust, és nagyon igénylik az ezzel kapcsolatos tippeket is. „Közösségi oldalaimon is rengeteg komment és kérdés érkezik a témában, ezért is születtek meg könyveim a Stílusterápiától egészen A nő hétszer címűig. A legújabb, frissen megjelent 52 stílusos hét című heti tervezőm is tele van szuper ötletekkel és érdekességekkel. Az biztos, hogy a fekete biztos alap a magyar nők ruhatárában továbbra is, de azt vettem észre, hogy az utóbbi években nyitottabbak lettek az élénkebb színekre, felvesznek akár aranyat és ezüstöt is, miközben merészebben kombinálnak, felfedezik az egyedi szabásvonalakat. Remélem, hogy ez a tendencia folytatódik, és hogy egyre tudatosabban építgeti majd a gardróbját minden korosztály, az érettebb hölgyek pedig évről évre nagyobb kínálattal találkoznak az üzletekben, akár nagyobb méretekben is.”

Exit mobile version