A 19. század elejére, egészen pontosan annak első évtizedére datálható a pofaszakállak angliai népszerűsége, amely oly hirtelen és nagy erővel jött, hogy a brit birodalom asszonyait is magával sodorta. Történt ugyanis, hogy a 18. század hosszú, arcszőrzetmentes évei után újra divatossá vált a bajusz, majd az 1800-as évek elejére a pofaszakáll is.
Edward Askew Sothern angol komikus. (Fotó: Hulton Archive/Getty Images)
A pofaszakáll (más néven barkó) afféle páros szőrzetként az orca két oldalán, az állkapocscsont ívén és felette helyezkedett el – és teszi azt ma is, gondoljunk csak Hugh Jackman már-már szexi szakállára a Farkasból. Akkoriban a lázadó ifjúság hozta divatba a pofaszakállat, amely igazán botrányosnak hatott a gondosan borotvált ábrázatok mellett, népszerűsége azonban túlnőtt az angol visszafogottságon, és hamarosan megjelentek az első barkóval ellátott parókák, valamint természetesen az ápolóolajak is, hogy a szőrzet dús és sötét színű legyen.
Pár évig a pofaszakállak hozzátartoztak az ápolt, tisztességes úriemberek megjelenéséhez, a hölgyek pedig olyannyira odavoltak a fazonírozott arcszőrzetért, hogy ők maguk is igyekeztek frizurájukat barkósítani. A trend ugyanis azt diktálta, hogy a fülük előtti tincseket hagyják hosszabbra, hogy azok a barkók szépségét imitálhassák.
Dr. Alun Withey történész szerint a pofaszakáll egy ponton annyira meghatározta a londoni szépségtrendeket, hogy egy parfümőr e szavakkal reklámozta készítményét: „Azon hölgyeknek, akik már oly sok készítményt próbáltak ki hasztalan, hogy megváltoztassák hajuk, pofaszakálluk vagy szemöldökük színét.” Bár gyanítható, hogy a női pofaszakáll, amit jobb híján ceruzával rajzoltak fel, csak egy szűk londoni „elit” körében hódított, azért azt szépen illusztrálja, hogy a fura szépségtrendeknek kétszáz évvel ezelőtt is megvolt a maguk rajongótábora – épp csak akkoriban még nem tolták tele vele a közösségi médiát.
Divattrend 1808-ból. Fotó: Hulton-Deutsch Collection/CORBIS/Corbis via Getty Images
