Amelia Earhart volt a repülés amerikai származású női úttörője, aki elsőként repült át egyedül az Atlanti-óceán felett, amit még több más rekordállítás is követett, például amikor 1932-ben – addig legrövidebb idő alatt – átrepült az Egyesült Államok fölött. A repülés iránti érdeklődése az első világháború alatt kezdődött, mikor Vöröskeresztes nővérként számos sérült pilóta gyógyulását segítette, akik örömmel meséltek neki a repülőgép-vezetés csodájáról, 1920-ban pedig lehetősége nyílt arra is, hogy utasként repülőre szálljon. Ezt követően leckéket vett, majd spórolt pénzéből vásárolta meg első repülőgépét.
Amelia Earhart 1928-ban, Friendship nevű repülőgépe előtt (Fotó: Getty Images)
Karrierje egy angol örökösnőnek köszönhető, aki fejébe vette, hogy Charles Lindberg akcióját egy nő is képes megcsinálni, jelesül, át tudja repülni megszakítás nélkül az Atlanti-óceánt. Igaz, számára családja nem engedélyezte a vakmerő kísérletet, kapcsolatain keresztül eljutott Earharthoz, aki vállalta a kihívást. 1928-ban még csak utasként teljesítette a távot, majd 1932-ben egyedül, pilótaként is átrepült az Atlanti-óceán felett.
Eredményeinek, rekordállításainak köszönhetően a harmincas évek elejére ünnepelt sztár lett nemcsak hazájában, hanem Európában is, ő pedig hírnevét akkor még egyedülálló módon a divat világában kamatoztatta. Míg manapság úton-útfélen celebritásokkal összehozott ruhakollekciókba botlunk, a harmincas években ez még távolról sem volt bevett gyakorlat – igaz, Earhart sem elégedett meg azzal, hogy egy divatházzal szövetkezzen.
Hozzá kell tenni, üzleti vállalkozását részben a kényszer szülte, ugyanis, bár a világhírt meghozta a repülés iránti szenvedélye, valamiből finanszíroznia kellett útjait. Nem volt más hátra, férjével (és menedzserével), George Charles Putnammal úgy döntöttek, a divat világa lesz az a terep, ahol Earhart hírnevét a legjobban kamatoztathatják.
Amelia Earhart 1928-ban (Fotó: Chicago History Museum/Getty Images)
A hűha-faktor
Mint minden induló vállalkozás esetén, kellett valami, amiben egyedit, mást, újszerűt tud nyújtani vásárlóinak. Earhart pedig – utólag látva – tökéletesen ráérzett a változásra, és úgy alakította ki kollekcióját, hogy méretben variálhatóvá tette a ruhadarabokat, így ha valaki mellben erősebb volt, választhatott nagyobb blúzt vagy kabátkát, mint a szoknya mérete vagy épp fordítva. Kollekciója kialakításához a kor egyik legmeghatározóbb divattervezője, Elsa Schiaparelli munkái szolgáltatták az ihletforrást, aki szintén előnyben részesítette a praktikus, jól kihasználható, sportosan kényelmes ruhadarabokat, amelyek akkoriban amúgy is a legfelkapottabb divatirányzatok közé tartoztak.
Earhart New Yorkban, szállodai szobájából indította el vállalkozását 1933-ban, egy szál varrógép és egy varrónő segítségével. Első, 25 darabos kollekciója az R.H. Macy & Co. (a Macy’s áruház elődje) üzleteiben debütált. Earhart ügyelt rá, hogy kollekcióit jól árazza be, így azok nem luxusholmikként tűntek fel az áruházakban, sokkal inkább a közepes árkategória jellemezte őket. A szoknyák, felsők, sőt nadrágok szabad méretbeli variálása akkoriban még az újdonság erejével hatott, több lehetőséget biztosított a nőknek, hogy valóban a méretüknek, testalkatuknak megfelelő öltözéket válasszanak.
Mindez mára már teljesen alapvető, a harmincas években azonban még csak formálódott a mai készruha iparág veleje, Earhart pedig remekül ráérzett minderre. Olyan apróságokra is figyelt, mint hogy a női ingeket hátul hosszabbra tervezte, hogy azokban viselőjük gondtalanul mozoghasson és ne kelljen minden hajolásnál, guggolásnál visszatűrni. Ahogyan a pilótanő akkoriban mondta:
„Arra gondoltam, ha az általam tervezett ing viselője bármilyen okból is úgy döntene, hogy fejen akar állni, még mindig maradjon elegendő rész betűrve az ingéből.”
Az anyagok terén is nyitottság jellemezte gondolkodását, a megszokott szövetek mellett a repülési szenvedélyére is utalván az ejtőernyők selymes anyagából és a repülőgépek szárnyaiba beépített textiltípusból is tervezett ruhákat, sőt, a gombok csinos kis propellereket formáztak.
Zuhanórepülés
Amelia Earhart hiába ügyelt rá, hogy ruhái ne legyenek túl drágák, sőt, még olyan nagylelkű gesztusokat is tett a hírverés érdekében, hogy egy akkori nő magazin, a Woman’s Home Companion lapszámaiban leközölte néhány ruhadarabjának szabásmintáját, hogy azokat bárki, otthon is elkészíthette magának, a sikerhez mindez kevésnek bizonyult. Az úttörőnek számító szabásminták, a tetszetős szettek és elfogadható árak még együttesen is kevesek voltak ahhoz, hogy a nagy gazdasági világválság idején sikerre vigye vállalkozását. Hiába volt meg a vágy az emberekben, hogy a gondterhes időkben is hozzájussanak valamilyen könnyen elérhető örömforráshoz, a shopping-láz nem kapta el az asszonyokat – nem volt miből. A felső tízezer számára nem az ő márkája képviselte a luxust, az átlagember pedig ott spórolt, ahol csak tudott.
Divatvállalkozása így végül rövid életű lett, miközben maga Earhart továbbra is ünnepelt sztár volt, akinek öltözködési stílusát az Amerikai Divattervezők Egyesülete is elismerte és 1934-ben a tíz legjobban öltözött amerikai nő közé választotta. A hangzatos díjból profitra azonban nem futotta, de így is sikerült több, hőstettel felérő utazást véghez vinnie. Ilyen lett volna legutolsó kalandja is, a Föld körberepülése, amely során 1937. június 28-án repülőgépével eltűnt. A lezuhant gép és Amelia Earhart feltételezett maradványait csak évtizedekkel később sikerült megtalálni. 2012-ben a Csendes-óceáni Nikumaroro-szigeten találtak rá egy tégely higanytartalmú arcápolóra, amely éppen olyan volt, mint amelyet Earhart is használt. Ruhakollekciójának darabjai közül mára alig pár maradt fenn ismert helyen, így igazi divattörténeti ritkaságnak számít, ha egy-egy felbukkan belőle az árveréseken.
