Kedden reggel, párizsi lakásában 85 éves korában elhunyt Karl Lagerfeld divattervező. Barátai és kollégái tegnap óta szüntelenül búcsúznak tőle; fotók, emlékek, méltatások és a búcsú szavai lepték el a közösségi oldalakat a hír hallatán, amire sajnos már számítani lehetett.
Lagerfeld számára a tervezés, az alkotás maga volt az élet, a kreativitás az éltető erő. Számtalanszor mondta, ha nem alkothat, olyan, mintha nem venne levegőt. Excentrikus és magabiztos, határozott és önimádó volt, akinek mindenről megvolt a sarkos véleménye, és bizony nem is rejtette azt véka alá. Mint a zsenik általában. Lázadása azonban nem volt romboló és erőszakos, önpusztítás helyett a mohó kíváncsiság vitte előre, hogy alkosson, építsen egész életében. Ezt a megemlékezést pedig nagyon utálná.
1984-ben, az első Chanel haute couture kollekciója rajzaival (Fotó: John van Hasselt/Corbis via Getty Images)
Multitaskingoló lángelme
Karl Lagerfeld nemcsak hogy értette a divat legalapvetőbb lényegét, de egyszerre volt képes több irányból is megközelíteni azt. 1983 óta volt a Chanel kreatív igazgatója, 1985-ben vette át a Fendi divatház női vonalának tervezését, miközben saját neve alatt is világmárkát épített fel, arról nem is szólva, hány különböző projektben vett részt a bútoroktól a high-tech kütyük tervezéséig. Évente 10-14 kollekciót is kidolgozott és koordinált, készruha és haute couture szinten egyaránt alkotott, párhuzamosan dolgozott mindhárom divatháznak, miközben egyetlen egyszer sem tartott szünetet, vonult vissza vagy égett ki a folyamatos alkotásban. Közel hetven évet dolgozott a divat világában.
Energiája kifogyhatatlannak tűnt, folyamatosan a jövőbe tekintett, miközben saját mulandóságával nem szeretett törődni.
Életének legmeghatározóbb asszonya édesanyja, ő volt az, akire gyermekként felnézett, akinek szavai a leginkább formálták, támogatták és ösztönözték. Lagerfeld legendásan imádott beszélni, sohasem okozott problémát számára, hogy gondolatait frappánsan megfogalmazza. Ezt a képességét is anyja nevelte belé: „gyorsan kellett válaszolnom, és lehetőleg valami vicceset”. Visszaemlékezéseiben gyakorta felidézte: „Ha valamire 10 perc gondolkodási időt kértem volna, biztosan pofon vág.”
Karl Lagerfeld az International Wool Secretariat versenyén 1954-ben, amelyet kabáttervezés kategóriában megnyert, és aminek köszönhetően Pierre Balmain divatházánál kezdhetett el dolgozni. (Fotó: Keystone/Hulton Archive/Getty Images)
Másképp volt újító
Eltérő módon volt ő tervezőzseni, mint a divattörténelem nagy nevei. Ha Oscar de la Renta, Christian Dior, Yves Saint-Laurent vagy Coco Chanel munkásságáról beszélünk, kihagyhatatlan, milyen szabásvonal, ruhatípus köthető a nevükhöz: Chanel tweed kosztümje, Dior New Look kollekciója vagy Saint-Laurent nadrágkosztümje a mai napig inspirálják a tervezőket. Lagerfeld nevéhez ilyen szabásvonal nem köthető, az ő zsenialitása másban rejtett. Tökéletesen érezte évtizedeken át, mire van szüksége egy divatháznak ahhoz, hogy valódi luxusmárka legyen. Ne feledjük, a Chanel név nem volt épp a csúcson, mikor Lagerfeld a kreatív igazgatója lett. Sokkal inkább volt egy szép múltú divatház, ami patinás örökségét egyre rosszabb áron volt képes sikerre váltani.
Lagerfeld pedig – aki közel ugyanannyi éven át igazgatta a divatházat, mint alapítója – anélkül, hogy sárba tiporta volna az örökséget, felrázta, újraértelmezte, és a minőséget mindvégig szem előtt tartva fogyaszthatóvá tette a fiatal korosztály számára. Úgy olvasztotta be a high camp, vagyis a mesterkélten túlzó, hatásvadász és sokszor ironikus vagy épp giccses elemeket a high fashion ruhatervezésbe, hogy annak eredménye minden korban különlegesnek hatott. Olyannak, amire a vásárlók vágynak, és amiért sok-sok pénzt hajlandóak fizetni.
Naomi Campbell társaságában, 1997-ben (Fotó: Dave Benett/Getty Images).
Divattervező, és még…
Karl Lagerfeld nemcsak divattervező volt, de profi fotós és rendező is, aki még márkájának utolsó, Kaia Gerberrel közösen összehozott kapszulakollekcióját is maga fotózta. Reklámkampányok és imázsfilmek egész sorát készítette el a Chanel számára, fotóiból pedig nemcsak kiállítások születtek, hanem albumok is. A Chanel divatbemutatóit az elmúlt években szinte önálló művészeti eseménnyé formálta, amelyek sok millió eurós költségvetésből valósultak meg. 2010-ben Svédországból vitetett havat, hogy egy komplett jéghegyet építtessen díszletként, de megalkották számára az Eiffel-torony tökéletes kicsinyített mását, és kapott (szinte) életnagyságú tengerjáró hajót vagy élethű tengerpartot is, ha épp azt tartotta megfelelő környezetnek kollekciója számára.
Szenvedélyes gyűjtő volt, aki nem sajnálta a pénzt a különleges könyvekre, bútorokra és ingatlanokra sem. Párizsi otthona is két egymás melletti lakásból állt, melyek közül az egyik műtermeként szolgált (itt rendezte be a szigorúan vett privát lakosztályát is), a másik pedig a vendégek fogadására volt berendezve. De amennyire szerette felkutatni egy művészeti irányzat, egy stílus ékköveit, ugyanolyan könnyedséggel is vált meg értékes tárgyaitól. Ha ráunt egy stílusra, sajnálkozás nélkül lépett túl rajta, és vetette bele magát valami újba, valami inspirálóba.
2006-ban, berlini fotókiállításán (Fotó: Andreas Rentz/Getty Images)
Pénzre váltható kreativitás
Lagerfeld tökéletesen érezte, mitől kelt vágyat a luxus, és mitől válik eladhatóvá valami, amire talán nincs is szükség, és ezt nem is szégyellte kihasználni:
„A Chanel egy intézmény, és egy intézményt úgy kell kényeztetni, akár egy kurvát – akkor kapsz valamit tőle.”
(Opportunista szemlélete miatt jó párszor meg is kapta, hogy nem több ő, mint egy feltörekvő stylist, aki nem tud mást, mint szépérzékkel összeállítani és újragondolni szetteket, amiket más már megalkotott előtte.)
18 évesen, előképzettség nélkül nyerte meg első divatversenyét, a mai International Woolmark Prize elődjét, és onnantól nem volt megállás. Az első éveit Pierre Balmain és Jean Patou divatházánál töltötte, majd megérezve a ready-to-wear, vagyis a készruhairányzat máig tartó sikerét, egy időre elhagyta a couture-tervezést, és szabadúszó dizájnerként dolgozott számos márkának. A Chloé divatházzal végül jó évtizedes közös munkába torkolltak a megbízások, és már a hetvenes években elindult a közös munka a Fendivel is.
Értékmentés couture szinten
Karl Lagerfelndek komoly szerepe volt benne, hogy miután a Chanelhez került, a nyolcvanas években a divatház felkarolta, és saját leányvállalata alá szervezte be a kalapos, pliszékészítő, gombkészítő és más, a couture divatházakat a legmagasabb minőségű kézimunkával ellátó műhelyeket, amelyek életképessége akkorra kétségessé vált. Lagerfeldék mindezt úgy alakították ki, hogy ne csak az önálló, magukat fenntartani képes működésre ösztönözték őket, de egyetlen más divatháztól sem vonták meg a lehetőséget, hogy a műhelyekkel dolgozzanak. A mesterek előtt tisztelegve Lagerfeld a hagyományos divatbemutatók mellett évről évre megrendezte a látványos Métiers d’Art show-t is, amely a műhelyek páratlan alkotásaira irányította a figyelmet.
Mindig megtalálta a tökéletes neveket
A párizsi sikk ikonja, Ines de la Fressange volt az első múzsája, akit később Vanessa Paradis, Kate Moss és Cindy Crawford is követett, az elmúlt években pedig Cara Delevingne modell, Kristen Stewart színésznő és Pharrell Williams énekes is a kedvencei között volt. Rajongói között tudhatta a popkultúra és a filmes világ aktuális sztárjait, Rihannát éppúgy, mint Julianne Moore-t, vagy épp a hercegnők és arisztokrata hölgyek egész sorát.
Ahogyan a hatvanas években ráérzett a készruhavonal sikerére, úgy vágott bele elsőként a fast fashion márkákkal közös munkába is, mikor 2004-ben kapszulakollekciót dobott piacra a H&M-mel. De az athleisure trend sem volt még sehol, mikor ő már sportcipőt adott tweed kosztümös modelljeire, és elindította a divatozást a mai, kényelemorientált irányba.
Jennifer Lopez társaságában 2008-ban (Fotó: Charles Eshelman/FilmMagic)
Eltűnni vágyó ikon
Lagerfeld persze mindent meg is tett azért, hogy ikonná váljon. Míg munkájában a folyamatos megújulás jellemezte, önmagát élő szoborrá változtatta, megjelenése évtizedek óta állandó volt. Még Anna Wintour sem vehette fel vele a versenyt: míg a Vogue nagyasszonyának „csak” frizurája és napszemüveg-imádata állandó, addig Lagerfeld szinte az unalomig ragaszkodott egyforma sötét öltönyeihez, kesztyűihez, sőt a napirendjéhez is.
Ikont pedig nemcsak önmagából csinált, de környezetéből is. Elég hatalma, szabad keze és befolyása volt ahhoz, hogy bármit megvalósítson, amit csak akar. Még Choupette cicájából is millió dolláros üzletet csinált, de számos nagy név is neki köszönheti karrierjét. Egyengette Hedi Slimane divattervező útját, és ő csinált topmodellt Claudia Schifferből is.
Mégis, mikor Suzy Menkes arról kérdezte, mit szeretne, miről emlékezzenek rá, azt válaszolta, nincs ilyen, és nem is akarja, hogy legyen. „Tetszik, ahogy az erdei állatok csinálják – eltűnnek. A túlzó megemlékezéseknek a gondolatától is irtózom.”