nlc.hu
Shine
Kettévált a netes társadalom. Te hogyan kapcsolod be a melltartódat?

Kettévált a netes társadalom. Te hogyan kapcsolod be a melltartódat?

Elöl vagy hátul?

Ezerrel pörög a Twitteren egy @nakaimosu nevű felhasználó ártatlannak szánt posztja, amelyben arra volt kíváncsi, ismerősei vajon miként kapcsolják be melltartójukat: elöl vagy hátul?

Végül a világ minden pontján fontosnak ítélték az emberek, hogy válaszoljanak, ily módon a Twitter-társadalom ketté is vált, majd rögtön aprózódni is kezdett. A konformista elöl bekapcsolós, majd hátrafordítós módszer csapata (a kékek) mellett az érzésből és rutinból egyből hátul kapcsolósok (pirosak) képviselik a legnagyobb tömeget, a két csoport pedig keményen kiáll igaza mellett.

A vélemények áradata alapján döntéseinket befolyásolhatja a karhossz és a ciciméret egyaránt, állítólag előbbi minél rövidebb, utóbbi minél nagyobb, annál inkább sodródunk a kékek irányába.

De nem ilyen egyszerű a helyzet. Megtudhattuk azt is, hogy van, aki a pólók mintájára először bekapcsolja, majd felülről belebújik a melltartójába, míg mások szoknyamód csúsznak bele alulról, és úgy húzzák a helyére a textilt – utóbbiakat azért picit irigyeljük az extrán rugalmas melltartóikért.

Bár sokan voltak, akik vér komolyan vették a kérdést, szerencsére a többség értette a posztba zárt könnyedséget, és képes volt kellő lazasággal kezelni a témát. Volt, aki például elárulta, cickói számára minden nap egy új meglepetést hordoz magában: sosem tudhatják a „lányok”, mikor kapnak kapcsos melltartót, mikor sportmelltartót, és mikor tekinthetnek a világra szabadon a póló alól.

Illusztráció: Istockphoto

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top