Magellánék hatásától az Instagramig – a divatillusztráció (nem is olyan rövid) története

Benecz Judit | 2020. Január 11.
Korunk mázlija: a fotózás sem tudta kiirtani a vágyat, hogy művészi szintű divatrajzokban gyönyörködjünk.

A mai divatillusztrációk jóval többről szólnak, mint pusztán egy ruha vagy kiegészítő bemutatásáról. Vágyakat, hangulatokat közvetítenek, az elérhetetlen luxus, a metropolita sikk vagy az egyszerű természetesség mind megbújhat a színek és vonalak között, amik legalább ugyanennyire tanúskodnak alkotóik egyedi stílusáról is. Tucatnyi világhíres művész neve kapcsolódott már a divatillusztrációkhoz, amelyeket a fotográfia 180 év alatt sem tudott eltörölni a magazinok hasábjairól – pedig minden esélye megvolt rá.

Precíz kezdetek

A divatillusztrációk története az 1500-as évekre nyúlik vissza, amikor az egyre sokasodó felfedezőutaknak köszönhetően az európai emberek számára kitárult a világ. Közelebb akartak kerülni a számukra ismeretlen népek kultúráihoz, meg akarták ismerni öltözködési szokásaikat, mint a kor alapvető tájékozódási pontját afelől, hogy valaki milyen társadalmi osztályhoz tartozik, és így kinek miként illik vele szemben viselkednie.

Könyvekbe foglalva tették elérhetővé e fontos információkat, melyekben egész oldalas rajzokon illusztrálták az öltözékeket. Ezek a fekete-fehér rajzok voltak az első divatképek, melyek élethű részletességgel igyekeztek bemutatni a ruhák és kiegészítők fazonját, utalván azok anyagára, kialakításának részleteire. A kiadványok aztán gyakorta jutottak el a ruhakészítőkhöz is, hogy a képeken látottakat beépítsék egy-egy új öltözék részleteibe. 

A 17. században újabb szál is becsatlakozott a folyamatba, mely a divatillusztrációk elterjedését szorgalmazta. Megjelentek az első divatlapok, melyek a felsőbb társadalmi körök számára kívántak pontos tájékoztatást nyújtani a királyi udvarokban dívó legutolsó divatról. Az első ilyen periodika a francia Le Mercure Galant volt, melyet későbbi társaihoz hasonlóan a nemeshölgyek és nemesurak egyaránt szívesen lapozgattak. 

Jacques Callot és Abraham Bosse francia grafikusok és rézmetszők nemcsak vallási, történelmi, földrajzi vagy tudományos témájú alkotásokat készítettek, de a 17. század első felének legjelentősebb divatképei is az ő nevükhöz fűződik. A képen Jacques Callot munkája látható (Forrás: Heritage Arts/Heritage Images via Getty Images)

Színtiszta divat

Az 1700-as évek második felétől az ipari forradalomnak köszönhető társadalmi, gazdasági és technológiai változások a divatlapok iránti keresletet is óriási mértékben megnövelték. Minden országban minden társadalmi réteg számára megjelentek a divatképekkel sűrűn ellátott újságok, melyek közül egyre többet lehetett (drágábban) színes kivitelben is megvásárolni. Ezek a divatillusztrációk azon kívül, hogy továbbra is precíz részletességgel mutatták be az öltözékeket, abban is a hölgyek (és urak) segítségére voltak, hogy a modelleket a megfelelő kontextusba helyezték. Vagyis illusztrálták, hová, milyen alkalomra illik az adott öltözéket viselni.

Divatkép a 1848-ból, feltehetően a francia Francois Courboin alkotása (Fotó: Stock Montage/Getty Images)

A 19. század volt a divatképek fénykora, melyek az haute couture tervezők számára is alapvetésnek számítottak. Az haute couture kezdete a század közepére datálható, atyja, Charles Frederick Worth volt az, aki először írásba foglalta, milyen szabályoknak kell megfelelnie a legmagasabb minőségi szintet képviselő ruhakészítésnek. A couturier-k képzett grafikusokat bíztak meg a kész kollekciók lerajzolásával, hogy azokat eljuttathassák klienseik számára. A rajzok nemcsak elölről, hanem gyakorta oldalról is bemutatták a ruhákat, ügyelve rá, hogy legkisebb részleteik is jól láthatók legyenek. 

Azonban minden jónak vége szakad egyszer: a divatképek aranykora sem tarthatott örökké. Az évszázad végének változásai már egy új korszakot készítettek elő. Megjelenése óta a fotográfia sokat fejlődött, a képek valósághű ábrázolása felülmúlta az illusztrációkat, igaz, a fotókat ekkor még mindig csak rézmetszetekre átdolgozva tudták sokszorosítani a lapok. A divatképek megjelenése is változott, a művész egyre inkább belevihette egyedi stílusát is munkájába. Szép példák erre Charles Dana Gibson rajzai: a Gibson-lányok a kor tipikus modern, amerikai hölgyeinek ábrázolásai voltak, valódi 2D-s trendszetterek, akikre egy generáció lányai és asszonyai akartak hasonlítani.

A 20. század mindent megváltoztatott

Az 1900-as évek első évtizedeiben már vitathatatlan előnyre tettek szert a divatfotók, amelyek, ha nem jön Paul Poiret, egész biztosan hatalomra is jutnak a divatábrázolásban. Poiret, az első modern divattervező azonban még adott plusz húsz évet a visszavonhatatlan változásoknak azzal, hogy kollekciói illusztrálásához nem fotográfusokat, hanem a kor elismert grafikusművészeit kérte fel. Közülük a leghíresebb minden bizonnyal Paul Iribe volt, neki köszönhetők azok a pochoir technikával készített rajzok, melyek segítségével Poiret a botrányosan újszerű, fűző nélküli ruháit bemutatta a nagyközönségnek.

Iribe mellett még a korszak nagy nevei közé tartozott Charles Martin, Eduardo Garcia Benito, George Barbier, Georges Lepape és Umberto Brunelleschi is, akik közösen illusztrálták a mára művészettörténeti jelentőségűvé vált francia Gazette du bon ton magazint, melynek képeit a japán fametszetek és az art deco geometrikus formái ihlették.

Georges Barbier divatillusztrációja a Gazette du Bon Ton magazin 1913-as számában (Fotó: Leemage/Corbis via Getty Images)

A máig létező, híres divatmagazinok, mint a Vogue vagy a Harper’s Bazaar is híresek voltak divatillusztrációikról, az amerikai Vogue egészen a II. világháborúig ilyenekkel ékesítette címlapjait, melyek önálló művészeti alkotásként is megállták a helyüket. 1936-ban azonban már a Vogue vezetése is elismerte, hogy a fényképes címlapokkal jobban eladható a magazin. A régimódi divatképek egyre kevésbé tudták felvenni a versenyt a modernséget megtestesítő fotókkal, így lekerültek a címlapokról.

Száműzve azonban nem lettek, ők maradtak a kultúrbonbonok a szerkesztők számra. A harmincas és negyvenes évek neves divatlapjai hiába a magas szabászatot mutatták be, némileg Burda-stílusban tárták az olvasók elé a lényeget. A tömegek számára a nagy gazdasági világválság, majd a világháború évei nem a felhőtlen divatozásról szóltak, sokkal inkább arról, hogy miként tudják ügyes kezű szabóikkal elkészíttetni a magazinfotókon szereplő öltözékeket. Épp ezért elvárás volt a szerkesztők felé, hogy a lehető leginfomratívabb módon mutassák be a ruhákat, ami minden volt, csak művészi nem.

A művészet fájó hiányát így a divatillusztrátorok munkáival próbálták enyhíteni, köztük olyan világhírű grafikusokkal, mint Erté, Christian Berard vagy a magyar származású Marcel Vértes. Érdekes aktualitás, hogy az olasz Vogue 2020-as első lapszáma éppen a divatillusztrációk régi világát idézte fel azáltal, hogy a teljes magazinból száműzték a fotókat. Céljuk ezzel az volt, hogy bizonyítsák: anélkül is bemutatható a legutolsó divat, hogy ahhoz környezetterhelő módon modellek, fotósok és kollekciók tucatjait kellene utaztatni a világ különböző pontjaira.

Felgyorsuló évtizedek és online reneszánsz

Az ötvenes és hatvanas években tovább csökkent a divatillusztrációk iránti igény, mire beköszöntött a hippikorszak, inkább már csak az olcsóbb megoldást jelentették a magazinok számára, ha cikkeikhez illusztrációkra volt szükség. Ettől még inspiráltak, hiszen egy képzeletbeli világot tártak az olvasók elé, de semmiképp sem diktálták a trendeket. Némi fellendülést a nyolcvanas évek hozott, különösen a francia La Mode en peinture magazin megjelenése, mely divatillusztrátorok egy új generációjának adott lehetőséget az ismertség megszerzésére.

Igazi reneszánszukat azonban most, a digitális korban élik az illusztrációk: immár természetes, hogy a fotókkal, pláne a divatfotókkal nem tudják felvenni a versenyt az ábrázolás részletessége szempontjából, de a 21. században már nem is ez a céljuk, sokkal inkább a kollekciót, az adott ruhát ihlető gondolatok átadása, vélt-remélt viselőik (élet)stílusának megjelenítése. Alkotóik számára pedig a közösségi média is tökéletes platform arra, hogy műveiket könnyen és gyorsan bemutathassák a világnak, így szerezvén minél nagyobb ismertséget, elismertséget.

 

Exit mobile version