10 őrült divathóbort, amiket elnyelt a történelem

A régmúlt korok sem nélkülözték a hivalkodást, az sem tántorította el elődeinket a divatos holmiktól, ha azok viselése halált okozott.

Eszement göncöket vagyunk képesek magunkra ölteni, ha divatozásról van szó, e jó szokásunk pedig nem a 20. század vívmánya. A nyolcvanas évek gigapuffos ujjú ruhái meg sem közelítik a 16. századi ruhaujjméreteket, Lady Gaga platformcipőire pedig simán rávernek a 15. századi chopine-ok. Mutatjuk a történelem különc divattrendjeit.

Ruhatömés, ami lehetett push up és válltömés is

A 16-17. század nemesemberei, férfiak és nők egyaránt, rajongtak a különböző alakformáló betétekért. Akkoriban sem született mindenki délceg daliának és álomszép hercegkisasszonynak, ezért, hogy megjelenésük a kor kívánalmainak megfelelő és kellőképp impozáns legyen, ruhatömésekkel pótolták, formázták a kisebb nagyobb hiányosságokat. Pamutból, gyapjúból, lószőrből vagy fűrészporból készültek azok a felsőruházat alatt hordott tömések, melyek átalakították a mellkas, a has, a vállak, a karok vagy épp a vádli látványát. Tőlük duzzadtak a ruhaujjak és a buggyos rövidnadrágok is, nélkülük mindezek csupán petyhüdt textilkupacok lettek volna.

I. Erzsébet királynő portréja, melyen jól látható, mekkora divatja volt a ruhák tömésekkel való alakításának.

I. Erzsébet királynő portréja, melyen jól látható, mekkora divatja volt a ruhák tömésekkel való alakításának (Fotó: Universal History Archive/Universal Images Group via Getty Images)

Muszlinruha, ami influenzajárványt robbantott ki

Marie Antoinette nem vette félvállról a dolgot, ha divatozásról volt szó, neki köszönhető az is, hogy a francia királyi udvarban korhű vizespóló verseny bontakozott ki. Történt ugyanis, hogy a királyné kedvet kapott a lenge, hófehér muszlinruhák viseléséhez, amelyek már-már arcpirító mód áttetszők voltak, a korábbi ruhadivathoz képest legalábbis mindenképp. A nemes hölgyek körében szélsebesen terjedt az új divat, még az évszakok váltakozása sem érdekelte őket, így a legnagyobb téli hidegben is ragaszkodtak vékony öltözékükhöz, ami állítólag a testükre locsolt parfümtől vagy víztől még inkább rátapadt a stratégiai pontokra.

A könnyed ruházatok divatja túlélte királynéját, az 1800-as évek elején is szívesen hódoltak a hölgynek eme hóbortnak, aminek sajnos meg is lett az eredménye. Úgy tartják, az 1803-as párizsi influenzajárvány kitörését nagy mértékben elősegítette a nem megfelelő öltözék, ami miatt a hölgyek könnyen meghűltek, szervezetük legyengülhetett; úgy is nevezték, „muszlinbetegség”.

Marie Antoinette híres, muszlinruhás portréja, melyet 1783-ban Élisabeth-Louise Vigée-Lebrun készített róla.

Marie Antoinette híres, muszlinruhás portréja, melyet 1783-ban Élisabeth-Louise Vigée-Lebrun készített róla (Fotó: akg-images / AKG / Profimedia

Crakow, a csőrös cipő

Származási helye, a lengyelországi Krakkó után kapták nevüket a 12. században megjelent bőrcipők és saruk, a crakowok, amik látványosan hosszú, hegyes orrban végződtek. A cipődivat kisebb nagyobb megszakításokkal a 15. századig jellemző volt, minden európai királyi udvarban elnyerték a trendszetter nemesek tetszését, idővel pedig esetében is elindult a kinek a nagyobb össznépi játék. A cipő csúcsának mérete ugyanis utalt rá, mennyire előkelő annak viselője, minél hosszabb volt, annál feljebb tartózkodott a társadalmi ranglétrán – nyilván, hisz az olykor hatvancentis orrú cipőkben nehéz lett volna bármi mást is csinálni, mint a királyi udvarban lődörögni.

A cipő orrát, hogy megkönnyítsék benne a járást, gyakran kitömték és az sem volt ritka, hogy vékonyka lánccal felhúzták és a lábszárhoz kötözték, de ez sem volt elég hozzá, hogy az egyház vezetői ne lássák meg benne az ördög munkáját. Felettébb bosszantotta őket, hogy viselőik számára nehéz volt az imádsághoz térdre ereszkedni, végül aztán a 15. század végére részben a túlzások ellen fellépő törvényeknek köszönhetően mindenhol lecsengett a crakow (franciául poulaine) divatja és a cipőorr szolidabbá zsugorodott és kiszélesedett.

14. századi férfi viselet rajza, melyet Dion Clayton Calthrop készített.

14. századi férfi viselet rajza, melyet Dion Clayton Calthrop készített (Fotó: Culture Club/Getty Images)

Hobble ruha, amiben lépni sem lehetett

A mai ceruzaszoknyák elődjeként tartják számon az 1910-es években divatba jött, szűk aljú hobble ruhákat, melyeket a neves francia divattervező, Paul Poiret tervezett meg elsőként előkelő vásárlói számára. A ruha oszlopszerű, bokánál szűk fazonja miatt abban aprócska, tipegő lépéseknél nagyobbat nem lehetett tenni, mégis imádták a hölgyek a szabásvonal újszerűségét, eredetiségét. Mindazonáltal érdekes meggondolás volt a ruhaterv éppen attól a dizájnertől, akire úgy gondol az utókor, mint aki felszabadította a nőket a fűzők rabságából. Poiret-nek is meg volt a véleménye minderről, állítólag egyszer azt nyilatkozta: „Igen, felszabadítottam a mellkast, de megkötöztem a lábakat.” A divattrendnek végül az I. világháború vetett véget, melynek vérzivataros évei jóval praktikusabb ruhadarabokat hívtak életre még a felső tízezer köreiben is.

Hölgyek hobble szoknyás ruhában, 1917 környékén.

Hölgyek hobble szoknyás ruhában, 1917 környékén (Fotó: Getty Images)

Chopine, a platformcipők őse

Nem a crakow volt az egyetlen eszement cipőtrend a középkorban, a 16-17. században népszerű chopine sem vette félvállról a feltűnősködést. Esetükben nem a cipő orrát, hanem annak talpát maximalizálták ki, a gyakran 20-30 centis talpú lábbelik elsősorban a spanyol és itáliai nemesasszonyok körében örvendtek nagy népszerűségnek. A móroktól eredeztethető chopine-okat Spanyolföldön parafából, Itáliában fából készítették, majd bőrrel, bársonnyal vonták be és bár manapság elsősorban a velencei kurtizánok ugranak be róluk, jóval kiterjedtebb kör számára volt az alkalmi öltözékek kiegészítője.

Alapvető funkciójuk az volt, hogy a nemesasszonyok topánkáikra húzva kiemelkedjenek a tömegből és így kellően reprezentálják családjuk gazdagságát. A spanyol hölgyek ruhái alól kilátszódtak ezek a cipők, így náluk díszesebbek voltak, gyakran gyémántokkal is ékesítették őket, amelyek messziről láttatni engedték az illető társadalmi helyzetét, pláne, hogy akkortájt egy magára valamit is adó asszonynak mások előtt illett magát teljesen feketébe burkolni. Velencében ezzel szemben az volt a módi, ha a chopine-ok egyáltalán nem látszódtak ki a szoknya alól, itt az illető gazdagságát az mutatta, hogy megengedhette magának a fényűző, extrahosszú szoknyarészt, amelynek segítségével „láthatatlanul” tudtak nyújtani az alakjukon is.

Ezekben a cipőkben járni  szinte lehetetlen volt, ezért a ritka alkalmakkor, mikor a társadalmi elit hölgy tagjai a nép előtt vagy egy előkelő fogadáson felvonultak, szolgák segítették őket a járásban. És még így is éppen csak tipegni tudtak bennük.

Velencei kurtizán 1660-1670 körül.

Velencei kurtizán 1660-1670 körül (Fotó: Fine Art Images/Heritage Images/Getty Images)

Bloomer, a legfeministább buggyos ruha

Egy amerikai újságszerkesztő és az első szüfrazsettek egyike, Amelia Bloomer nevét viseli az 1850-es évek Amerikájában rövid ideig divatban lévő ruhatípus, mely egy térdig érő ruhából és az alóla kilátszó, buggyos nadrágból állt. A fura ruhahibridet nem Bloomer találta fel, mégis hozzá kapcsolják, feminista újságjában ugyanis előszeretettel népszerűsítette és maga is hordta, mint újfajta öltözéket, mely sokkal inkább passzol a nők szükségleteihez, kényelmesebb és egészségesebb is. Hiába voltak azonban szép számmal követői szerte az államokban, a Bloomer ruhák a nagyközönség előtt nevetséges maskaráknak számítottak, így pár év után maga a névadó is lemondott a viseléséről.

Bloomer ruha egy 1851-es litográfián (Fotó: the Museum of the City of New York/Getty Images)

Bloomer ruha egy 1851-es litográfián (Fotó: the Museum of the City of New York/Getty Images)

Bliaut, aminek ujja a földig ért

A 12. században nemcsak a nemesi származású hölgyek, de a férfiak is olyan ruhákban jártak, melyek ujjrésze tölcsérszerűen bővült, gyakran oly mértékben, hogy az a földet verdeste. A bliaut Európaszerte népszerű volt, miután pedig a szó maga közel-keleti eredetű, arra következtetnek, hogy az eredeti fazonok a keresztes hadjáratok során kerülhettek át a kontinensre. A selyemből, lágy gyapjúból vagy  vászonból készül női ruhák térdig vagy földig érő ujjai a könyökrésznél kezdtek kiszélesedni és maga az öltözet is egészen hosszú, lágy esésű volt, amit eltérő módon viseltek. Francia- vagy Angolhonban a derékrészen szorosan a test vonalát követte, amit övvel és fűzőszerű kötőkkel oldottak meg, német területen pedig lazán hagyták és csak egy övvel rögzítették. 

Praktikusságuk nem tengett túl, de nem is volt rá szükség, hisz viselőik nem saját két kezük munkájának a gyümölcsét élvezték, voltak arra éppen elegen a jobbágyság soraiban.

12. századi bliaut ruha, Dion Clayton Calthrop rajza 1907-ből.

12. századi bliaut ruha, Dion Clayton Calthrop rajza 1907-ből (Fotó: Culture Club/Getty Images)

Zibellino, a gazdagok bolhazsákja

Talán bizarrnak hat a 15-16. századi hölgyek kedvelt kiegészítője, a derékrészre vagy karra erősített coboly vagy nyest szőrme, de ne feledjük, pár évtizeddel ezelőtt még nálunk is nagy divatnak számítottak a rókaprém gallérok, csattal a döglött állat feje alatt. A zibellino Itália északi részéről indult hódító útjára és szerte Európában nagy népszerűségre tett szert. Számos nemesasszonyt festettek meg akkortájt szőrméjük társaságában, amelyekről később azt is feltételezték, hogy komoly egészségmegőrző funkciót töltöttek be: nevezetesen, hogy elegáns bolhagyűjtőként magukhoz vonzották a kis élősködőket. A történészek véleménye azonban nem egységes e fronton, mondván, csekély eséllyel költöztek volna bele a bolhák egy élettelen bundába, mikor választhatták volna az igencsak élő tulajdonosát is. Más feltételezések szerint egyfajta kabalaként cipelték magukkal, a termékenység szimbólumaként, ami a terhes asszonyokat védelmezte, és egyáltalán, a nők életének minden szakaszában óvhatta őket.    

Nemcsak nyestből és cobolyból, de hiúz és hermelin bundájából is készítettek zibellinokat, sok esetben az állat fejét kristályból, aranyból vagy épp ezüstből formázták meg és drágakövekkel díszítették. Mondani sem kell, már csak emiatt is valódi luxuskiegészítőnek számítottak, amit csak nagyon kevesen engedhettek meg maguknak. I. Erzsébet királynő például új évi ajándékként kapott egyet 1584-ben.

Bianca Ponzoni Anguissola portréja 1557-ből, melyen jól látható a zibellino.

Bianca Ponzoni Anguissola portréja 1557-ből, melyen jól látható a zibellino (Fotó: Wikipedia)

Gatyapőc, a kinek a nagyobb játék győztese

Nem csak a zibellinók jellemezték a 15.-16. századot, a férfiak esetén volt még egy markáns ruhakiegészítő, ami nélkül nem tettek egy tapodtat sem. Ez volt a gatyapőc, a szuszpenzorként indult pénisztakaró, ami idővel díszítő funkciót kapott, tulajdonosának pedig lehetőséget rá, hogy azzal dicsekedjen, amelynek nevét illemből nem is mondhatta ki. A férfiasság fitogtatására tökéletesen alkalmas szerkezeteket szalagokkal, zsinórokkal rögzítették a ruházathoz és vélhetően a legtöbb esetben jóval nagyobb méretben készültek, mint arra anatómiailag szükség lett volna.

A gatyapőcök eredetileg az anyag hiányát igyekeztek pótolni, a korabeli nadrágok ugyanis csak két szárból álltak, amiket a köpeny alatt viselt felső ruharészhez, az úgynevezett doublethez rögzítettek úgy, hogy az sem az ágyékot, sem pedig a farpofákat nem takarta, ott csak a gondosan betűrködött alsóruházat volt. Miután azonban a doubletek idővel rövidültek, szükség lett rá, hogy valami eltakarja a nemi szervet, ez lett a gatyapőc, mely fénykorát a 16. században élte, kiszolgálva a korszak maszkulinmániáját, a lovagiasság, hősiesség és becsület nemes romantikáját. A 17. századba végül mégsem vonult be, addigra a trenddiktálás szempontjából fontos francia és angol királyi udvarokban előtérbe kerültek a nőiesebb elemek, mint a nyakfodrok, a buggyos rövidnadrágok, a férfiasság fitogtatására pedig izgalmasabb területté vált a has, jobban mondva a pocak. A ruhák alhasi részét akkortájt kezdték egyenformájúra, kissé csüngőre kitömni (már akinél kellett), aminek jelentőségét bizony rontotta volna egy feltűnő gatyapőc, így hát azok szolidabb méretűre zsugorodtak és megbújtak a buggyos gatyaszárak takarásában.

Wilhelm Frölich portréja 1549-ből, melyen jól látszik, mily fontos szerepet kapott a férfiak öltözködésében a gatyapőc.

Wilhelm Frölich portréja 1549-ből, melyen jól látszik, mily fontos szerepet kapott a férfiak öltözködésében a gatyapőc (Fotó: Fine Art Images/Heritage Images/Getty Images)

Keményített gallér, ami meg is ölhetett

A 19. században feltalált hófehér, keményített gallér sokáig volt halálosztó divatmánia a férfiak körében, amelyet az illem hajlíthatatlanul keménynek követelt meg. Ennek következtében nem egyszer előfordult, hogy a gombokkal rögzített gallér diszkréten megölte viselőjét ha az felelőtlenül elszunyókált benne, mondjuk az ebéd után vagy lerészegedve egy zártkörű úri klubban. Elvárás volt ugyanis, hogy az a nyak pontos méretéhez igazodjon, így azonban könnyen elszoríthatta a nyaki artéria véráramlását vagy szimplán csak megfojthatta viselőjét, legombolni ugyanis a legcsekélyebb mértékben sem volt úriemberhez méltó cselekedet.

Pedig eredetileg a gallérok egészen praktikus, és az akkori higiéniai elvárásoknak megfelelő tökéletesen megfelelő okból váltak népszerűvé: nyugodtan viselhették több napon át ugyanazt az inget a férfiak, elég volt csak a lecsatolgató gallérokat patyolattisztán tartani, hogy meglegyen a látszat, az illető talpig úriember.

Férfi fotója 1910-ből, melyen jól látszik a merevített inggallér. (Fotó: Wikipedia)

Férfi fotója 1910-ből, melyen jól látszik a merevített inggallér (Fotó: Wikipedia)

Még több divattörténeti érdekesség:

Magellánék hatásától az Instagramig – a divatillusztráció (nem is olyan rövid) története

Ezért koptak ki a köpenyek a férfiak ruhatárából

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése