A válltömésekről általában a nyolcvanas évekre asszociálunk, pedig a valaha volt egyik legmegosztóbb trend története bő egy évszázaddal korábban kezdődött. Egészen pontosan 1877-ben, amikor egy L. P. Smock nevű princetoni egyetemista feltalálta a válltömést. Ő azonban a legkevésbé sem divattervező volt, hanem amerikaifutball-játékos.
Sportfelszerelésből divat
Az első válltömések gyapjúból és bőrből készültek és a játékosok mezébe varrták azokat. A cél nem a divatozás, de még csak nem is valamiféle optikai tuning volt, kizárólag a védelem. Igaz, ezek a vállpárnák valójában még nem nyújtottak különösebben jelentős védelmet, a semminél azonban ez is több volt.
1931-ben Elsa Schiaparelli volt az, aki a válltömést a sportruházatból átemelte a divatba, méghozzá rögtön a nőibe. Az olasz divattervező 1931-es őszi-téli kollekciójában használta először a mesterségesen szélesített vállú sziluetteket, majd nem sokkal később Marcel Rochas is követte. Ahhoz azonban, hogy a válltömés igazán divatba jöjjön, Hollywood kellett. 1932-ben a kor egyik legismertebb jelmeztervezője, Adrian Adolph Greenburg fodros-válltöméses ruhát adott Joan Crawfordra az Utolsó lépés (Letty Lynton) című filmben. Az öltözék koppintását a Macy’s áruház dobta piacra. A dizájn ezek után a fehérneműkön kívül mindenféle öltözéken megjelent, ám akkor még elsősorban sikkes, glamúros jelentéstartalommal.
Joan Crawford az Utolsó lépés című filmben (Fotó: George Hurrell / John Kobal Foundation / Getty Images)
A nők uniformisa
A második világháború kitörésével aztán a válltömés több lett, mint egy divatirányzat. Míg a férfiak a harcoltak, a nők számos területen, így a munka világában is átvették a helyüket, ez pedig az öltözködésükre is hatással volt. A dacosabb, merészebb, markánsabb és persze praktikusabb stílus jött divatba, ezt pedig a maszkulin sziluettet adó válltömés tűpontosan kifejezte. Gyakorlatilag ez lett abban az időszakban a nők uniformisa. A korabeli válltöméseket a ruhadarab külső rétege és a bélés közé varrták be. Optimális esetben a válltömések gyapjúból vagy pamutból készültek, ám ha a megfelelő anyagok nem álltak rendelkezésre, akár fűrészporból is elkészítették.
A válltömés a nők uniformisa volt a háborús időkben (Fotó: Zoltan Glass / Getty Images)
A háború végével aztán – éppen a fenti okok visszahatásaként – a válltömésnek leáldozott. Christian Dior 1947-es New Lookja minden volt, ami „antiválltömés”. Az ikonikus kollekció a klasszikusan nőies alakot, így a keskeny vállakat, kerek melleket, karcsú derekat hangsúlyozta.
Bár az ötvenes években a dzsekiken, kabátokon felbukkant még a válltömés, a hatvanas évekre teljesen eltűnt.
A visszatérés
A hetvenes években a Biba márka alapítója, Barbara Hulanicki lengyel divattervező harmincas-negyvenes éveket idéző dizájnjaival igyekezett feléleszteni a válltömés trendjét, majd a brit Ossie Clark is megpróbálkozott ugyanezzel. Nem sikerült azonban elérniük az mainstream ingerküszöböt, így a válltömés valódi visszatérésére pár évet még várni kellett.
Margaret Thatcher magánrepülőgépén, az 1985-ös választási kampány idején (Fotó: Tom Stoddar t /Getty Images)
Persze, hogy a nyolcvanas évekig. Először az alkalmi ruhákon jelentek meg a korai negyvenes évek stílusjegyei, így a denevérujjak, a derékfodrok és persze a válltömések, melyek Anne Klein, Georgio Armani és Ralph Lauren kollekcióiban is újra felbukkantak. Az évtized ikonja aztán az üvegplafont döngető, dolgozó nő lett, aki a férfiakkal egyenlő státus elérésére törekszik, szakmailag és az öltözködését illetően egyaránt. A mozgalom és egyben a „power dressing” divatirányzat tökéletes megtestesítője Margaret Thatcher volt. A brit miniszterelnök jellegzetes frizurájával és válltöméses kosztümjeivel is divatot teremtett. A trendre aztán ráerősítettek a kor popsztárjai, illetve az olyan legendás tévésorozatok, mint a Dinasztia vagy a Dallas, és persze a Dolgozó lány című film.
A válltömés a korszak divatjának legmeghatározóbb eleme lett, a melltartótól felfelé gyakorlatilag minden felsőruházaton megjelent, és a mérete is egyre nagyobb és nagyobb lett. Az évtized végére nem voltak ritkák a tányér méretű darabok sem. A nyolcvanas évek válltömései legfőképpen szivacsból készültek, és nem voltak feltétlenül belevarrva a ruhákba, gyakoriak voltak a biztosítótűvel vagy tépőzárral rögzített változatok is.
Fotó: Anthony Barboza / Getty Images
Aztán megint ciki lett
A válltömések divatja még a kilencvenes évek elejére is begyűrűzött, ám fokozatosan egyre inkább elavult, majd az esküvőkön, temetéseken és színházlátogatásokkor előkerülő, műszálas öltönyökkel és kosztümökkel együtt lassacskán a ciki kategóriába került. A girlpower-korszak holdjárós lányai köszönték szépen, de nem akartak válltömést hordani.
Újabb bő másfél évtized telt el válltömés nélkül, majd jött a Balmain katonai díszegyenruhák ihlette, 2009-es tavaszi-nyári kollekciója, melyben újra megjelentek a széles válltömések. Az ezt követő időszakban több más nagy divatház is megpróbálkozott a dizájnnal, ám a tömegdivatban mégsem terjedt el újra. A 2010-es évek elején olyan popikonok is rákaptak a válltömésre, mint Lady Gaga vagy Rihanna, ám ők kifejezetten extravagáns változatokban viselték, jellemzően a színpadon és a vörös szőnyegen, így ez sem lökte vissza az irányzatot a divat fősodrába.
Lady Gaga a 2010-es Lollapalooza Fesztiválon (Fotó: Barry Brecheisen / WireImage)
A válltömés trendjének harmadik nagy eljövetele tehát még várat magára. Az idei tavaszi-nyári divatban viszont már velünk lesznek az erősen vállhangsúlyos sziluettek, igaz, egyelőre még puffos ujjak formájában, ám ez már előrevetíti annak érdemi lehetőségét, hogy egy-két éven belül a válltömések is visszaköltöznek a ruháinkba. De inkább ne legyen igazunk.
