Sok pénzt remélt a lopott esküvői ruhától, letartóztatás lett a vége

nlc | 2020. Május 27.
A 18 éves biharnagybajomi fiatal története egyszerre vicces és nagyon szomorú.

Egyszerre vicces, ugyanakkor mélységesen szomorú annak a 18 éves biharnagybajomi fiatalnak a története, akit néhány napig alighanem a világ talán legszerencsétlenebb tolvajaként emlegetnek majd az országban.

Történt ugyanis, hogy – a gyanú szerint – 2020. május 17-én betört egy biharnagybajomi házba, ahonnan két ruhát; egy esküvői- és egy koszorúslány-ruhát lopott el abban a reményben, hogy ezeket később majd jó pénzért értékesítheti.  

Jó pénzt remélt a ruháért a tolvaj – Kép forrása: Police.hu

Csakhogy a betörést követően a püspökladányi rendőrség nyomozásba kezdett és viszonylag hamar azonosították is a feltételezett elkövetőt, akit előállítottak, majd a kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették – derül ki a police.hu beszámolójából.

Kihallgatása során a 18 éves fiatal bevallotta, a házból csak a két ruhát lopta el, mert abban bízott, hogy sok pénzt fog értük kapni. Ehhez képest végül 1500 forintért tudta eladni őket az egyik ismerősének, arról már nem is beszélve, hogy a rendőrök végül elkapták, így lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult ellene.

Az esküvői ruhákat egyébként a nyomozók lefoglalták, majd visszaadták a sértettnek.

Olvass még több esküvői ruhával kapcsolatos érdekes hírt az nlc.hu-n: 

Exit mobile version