Babát szeretnék – abortusz után

Kedves Mamagésa!

Nem is tudom, hogy hol kezdjem, és hogyan! Nagy volt a szerelem, fiatal voltam, 13 éves. Nem futó kaland volt, három évig tartott. 2000-ben lett vége, mert terhes lettem, 15 évesen. Nem tarthattam meg a gyereket, mert édesanyám halála miatt gyermekotthonban voltam. De a mai napig nem tudok mit kezdeni a fájdalommal. Félek, hogy ha újra terhes leszek, nem lesz
egészséges a kicsi, ne adj’ Isten elvetélek. Attól is félek, hogy nem leszek jó anya.
Párkapcsolatban élek már négy éve, és lassan gyereket szeretnék vállalni, de a párom azt mondja, először meg kell küzdenem ezekkel a félelmekkel. De hogyan??? Kérlek, segíts nekem ebben, hogy mit tegyek.

Köszönettel: egy Halak jegyű leendő kismama

Kedves Leendő Kismama!

Nem volt nehéz kiszámolni, jelenleg 21 éves vagy. Egy sok mindent megélt gyerek. Leveledet olvasva összeszorult a szívem, és az az érzésem támadt, hogy az a félelem, amit gyártottál magadnak – miszerint nem lesz egészséges a babád, vagy elvetélsz – sokkal több mindent magába sűrít, mint hiszed. Úgy érzem, hogy ebben a szorongásban még azok a feldolgozatlan traumák is benne vannak, amit az édesanyád halála és a gyermekotthon okozott. Tehát halmozottan ezeket a stresszeket is belegyúrod gyártott félelmeidbe. Ha nem lenne ennyi feldolgozatlan félelem benned, bizonyára nem nagyítanád ekkorára az anyasággal kapcsolatos félelmeidet sem. Hiszen gyermekfejjel veszítetted el édesanyádat, ráadásául – ahogy írod – egy időben első magzatoddal. Egészen bizonyos, hogy a mélyben ezek összefonódtak, bizonyos módon egymásra fűződtek, és most ebben az adott helyzetben egyszerre hívódnak elő.

Rengeteg nőnek volt és van abortusz után egészséges gyermeke. Ráadásul a te fiatal, könnyen regenerálódó szervezeted fizikai szinten már bizonyára nem is érzékeli a hat évvel ezelőtti történést (leszámítva a sejtmemóriát).
De nyilvánvaló, hogy a te problémádat nem is fizikai szinten kell orvosolni. Mélyre kell menni! És igaza van a kedvesednek abban, hogy ne légy türelmetlen. Úristen, még mindig annyira fiatal vagy, hogy először föl kell dolgoznod a stresszeidet, el kell engedned a félelmeidet. Elképzelhető, hogy ez egyedül is megy – illetve ott van a párod, aki nyilván segíteni fog ebben is -, de azt gondolom, hogy hatékonyabb lenne a félelmeid, szorongásaid elengedése, ha külső segítséghez folyamodnál. Azért vannak a gyógyítók, segítők és a módszerek, hogy adott esetben használjuk őket! Az, hogy attól félsz, hogy nem leszel jó anya is azt üzeni, hogy még nem dolgoztad föl a saját édesanyád elvesztését, illetve azt a fájdalmat, hogy ő “otthagyott” téged.
Belém nyilallt most József Attila fájdalma, ahogy a Kései siratóban írta:

“Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő, ki csal és hiteget!
Suttyomban elhagytad szerelmeidből jajongva szült, eleven hitedet.
Cigány vagy! Amit adtál hizelegve, mind visszaloptad az utolsó órán!
A gyereknek kél káromkodni kedve – nem hallod, mama? Szólj rám!”

Ti írtátok – fórumajánló:

• Abortusz után gyerek? » • Megbántam az abortuszt » • Abortuszról őszintén »

Hogy is ne félnél attól, hogy elveszíted a gyermekedet, vagy nem leszel jó anya? Csakhogy valójában nem ettől félsz! Lelked mélyén te pontosan tudod, hogy egészséges gyermeked lesz, és hogy nagyon jó anya leszel! Te a bizonytalantól félsz! Hiszen épp az anyád elvesztése révén tanultad meg, hogy a jövő bizonytalan, kiszámíthatatlan, és fájdalmas! És ez a “tanítás” főképp az anyasággal kapcsolatban jött be neked (anyád, és saját anyaságod.) Ezt kell feldolgoznod ahhoz, hogy képes legyél a jelenben lenni! Hogy meglásd azt, hogy egy évekkel ezelőtti abortusz a te fiatal, megújhodó szervezetedben nem tett olyan kárt, hogy ne lehessen egészséges babád. Egyes vezető pszichológusok szerint a vetélésnél a nő a saját éretlen személyiségrészét vetéli el.

Nagyon korai még neked az anyaság. Azt érzem, hogy ennek a sürgetése mögött az áll, hogy minél hamarabb szeretnél szembesülni azzal, hogy a félelmeid valósak-e vagy sem. Annyira félsz, hogy legszívesebben már túl lennél rajta. Drága kicsi lány! Először magadat kell rendbe rakni! És előre mondom, hogy ehhez évek, és nem hónapok kellenek! Nagyszerű, hogy olyan férfit (vagy fiút) vonzottál be, aki bölcsen azt mondta, hogy először meg kell küzdened ezekkel a félelmekkel. Tökéletesen igaza van.
Az első lépést már megtetted: felismerted és kimondtad. A következő, hogy dolgozz is rajta! Már én magam unom önmagam ismételgetését, de nem fogok mást mondani, mint amit gondolok, csak azért, hogy újszerű legyek. Ahogy mondtam, külső segítőt javaslok (hisz egy hosszú folyamatról, nem pedig egy döntésről van szó), így véleményem szerint érezd meg, hogy kineziológusra, pszichológusra, avagy mindkettőre szükséged van-e?

Az emberbe gyűlt stresszek, traumák raktározódnak, és programot írnak belénk. Megakadályozzák, hogy a jelenben legyünk, mert lenyomatuk – akaratlanul is – mindenen ott lesz. Ha az alap stresszeidet és félelmeidet sikerül oldatni, az olyan hatással lesz az életedre, mint amikor egy hagyma közepét
kiveszed, melyről az összes levél lepereg. Felszabadulsz. És ez nagyon sok mindenre meg fog tanítani. Ha ezt megcsinálod – márpedig miért ne tennéd? – olyan stabil, és erős leszel, akit már senki és semmi nem fog kibillenteni.

Hajrá nagylány, tudom, hogy meg fogod csinálni!

Drukkolok! Soma Mamagésa

Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu