Barátságból szerelem?

Kedves Soma!

Annyi lányon, asszonyon segítettél már, és még annyi megválaszolatlan kérdésünk van, hogy idejét láttam annak, hogy én is hozzád forduljak a problémámmal. Amennyire egyszerűen hangzik a kérdés, annyira összetett a történet, ami mögötte húzódik. Szóval: mennyire lehet megvallani egy férfinak az érzéseinket, egy nő elmehet-e addig, hogy szerelmet valljon, hogy kitárja legbelsőbb érzelmeit szíve választottjának?

Van egy lány és egy fiú, ismerik egymást gyermekkoruk óta (igaz, csak felszínesen), majd az egyetemen ténylegesen megismerik egymást. Sorstársak, éppannyira nehéz mindkettőnek, ezért össze is tartanak, barátok, szeretik egymást, és mégse több. Hozzá kell tenni, mindkettő a mai kor ízlése szerint vonzó – mind a lány, mind a fiú éli az életét, szórakozik és mókázik. A férfi Bak, a lány Szűz, már ezerféle horoszkópot olvastam róluk.
Definiálni nem tudnám a kapcsolatukat, még soha nem nyúltak egymáshoz véletlenszerűen sem, soha, pedig vizsgaidőszakban napokat töltenek összezárva. Amikor pedig enyhül a nyomás, mindegyik éli a maga hedonista világát.

A lány egyértelműen beleszeretett a fiúba, olyannak szereti, amilyen, látja a hibáit, ismeri a természetét. De ugyanakkor távolságtartó vele szemben, nem meri kimutatni az érzelmeit, nem is akarja. Mennyire helyes kiteríteni a lapokat, és a komoly barátságot feláldozni egy esetleg lehetséges szerelemért?!
Mert őszintén, az egyik fél ilyen feltárulkozása után nem lehet ott folytatni, ahol előtte. De azok a nők, akik elviselhetetlennek érzik már a helyzetet, és megvallják, nem a saját vesztükbe rohannak ezzel? A férfit egy kényszerhelyzet elé állítják, akinek döntenie kell, és ha még a pillanat hevében enged is a nő túláradó érzelmeinek (tehát elkezdenek valamit), lehet, hogy nem fog működni, mert az már nem barátság…

Érdemes bátran elé állni, és kimondani azt, amit érzünk, amit akarunk? Vagy hinni kell a sorsszerűségben, és türelmesen várni, mert akik egymásnak rendeltettek, azok egymáséi lesznek? Vagy mindez naivitás, felesleges túlkombinálás?

A lány sem egyszerű: érzékeny, de józan, próbál életszerűen élni és álmodozni, vágyakozni. Őszinte, vannak gondolatai és véleménye a világról, és nem adja ki magát olyanoknak, akiket nem tart rá méltónak. Érzései tiszták, de bármilyen bátornak is mutatja magát a világnak (egyetem), ettől a helyzettől annyira fél, hogy még a saját barátainak sem meri bevallani.

Tisztában vagyok vele, hogy ez láthatatlan és édeskevés számodra, Soma, hogy korrekt választ tudjál adni, de nem tudok – technikailag sem lehet –, és nem is akarok a részletekbe túlságosan belegabalyodni. Igyekeztem a lényeges dolgokat kiemelni, amiből talán felismersz valamit, és tanácsot tudsz nekem adni!

Előre is köszönöm: Virág

Kedves Virág!

Annyira félsz a saját érzelmeidtől, hogy nem merted a leveled egyes szám első személyben írni. Egyes szám harmadik személybe raktad, mintha más története lenne, nem a tiéd. Kérlek, olvasd el most az egészet úgy, hogy átrakod az egészet első személybe. „…még soha nem nyúltunk egymáshoz véletlenszerűen sem”. Úgy bizony, szembesüljél magaddal!

Nos, a véleményem a helyzetedről a következő: már ebben az alapgondolatodban nem hiszek: „Mennyire helyes kiteríteni a lapokat, és komoly barátságot feláldozni egy esetleg lehetséges szerelemért?!” A barátság az barátság, a szerelem pedig szerelem. És te most szerelmes vagy. Ha elfojtod, akkor is az vagy! Beleszerettél a barátodba. Márpedig ezt nem lehet nem megérezni! Ha ezt ő nem látja, akkor lelkileg vak és süket! Vagy ő is szerelmes, és lehet, hogy épp ugyanaz zajlik benne, mint benned.

Mondják, hogy az idő mindent megold, no de mi is sok mindent megoldhatunk időben. Nőnek és férfinak egyaránt jobb érzés, ha a férfi kezdeményez. (Jelen esetben feltehetően még nem férfi, hanem fiú, ahogyan te sem nő vagy, hanem lány.) Szóval mindenképpen jobb mindkét nem lelkének, ha a hímnemű kezdeményez. Ez megadja a kapcsolat alapját. Ez is kell ahhoz, hogy a férfi férfinak, a nő nőnek érezze magát. De hát az élet nem receptre megy. Úgyhogy millió egyéni helyzet létezik. Nincs olyan minta, modell, ami mindenkire ráhúzható! Ugyanaz a dolog az egyik embert hátráltathatja, a másikat segítheti.

Le kell ásnod magadba, mert csakis te tudhatod, mi a te utad, mit akar a lelked, az isteni önvalód. Én csak azt tudom elmondani, hogy én mit tennék a helyedben. De hát én én vagyok. Egy másik ember, teljesen más gondolkodással, és feltehetően más temperamentummal, vérmérséklettel. Én tudom magamról, hogy nem bírnám sokáig a feszültséget, és egyszer csak színt vallanék, még annak az árán is, hogy csalódást élek meg, és megriasztom, elveszítem a barátságát. Ennek ellenére én mégis ezt választanám.

De hát ezernyi más út van. Lehetne apróbb jeleket adni, hogy kiugraszd a nyulat a bokorból, hogy merjen ő lépni. Apró, finom jelekkel biztatást adni. Valahogy megtudni, hogy benne mi zajlik? Ő mit érez? Mert ha ugyanazt érzi, amit te, akkor neki ez segítség lenne. Lehet, hogy az ő félelmei is azok, mint a tieid, hogy véget vetne egy barátságnak, mert te nem érzel többet iránta, mint baráti szeretetet. Szerintem nagyon fontos az életben, hogy megtanuljuk kimutatni az érzéseinket. Bár a mi kultúránkban többnyire épp az ellenkezőjére kondicionálnak, vagyis hogy uralkodjunk az érzéseinken, ami rengeteg helyzetben természetesen nagyon fontos is, de ha túlzásba visszük, annyira eltorzíthat bennünket az állandó fegyelmezett szerepjáték, hogy elvész benne az ember. A folyamatosan elfojtott érzelmek nagyon komoly személyiségtorzuláshoz vezetnek.

Az mindenesetre nekem furcsa, hogy még a barátaidnak sem mersz beszélni az érzéseidről. Vagy nem igazi barátok, vagy nagyon zárt vagy. Akkor hát ez a helyzet is ahhoz segít hozzá, hogy nyíljál! Te tudod, mennyire szenvedsz ettől az állapottól, avagy mennyire élvezed. Hatalmas adrenalint teremthet az állandó vágyakozás, feszültség! Egy pontig biztos, hogy nagyon izgalmas. Aztán két útja van ennek a néma játéknak: vagy kirobban a feszültség, vagy elfojtódik. De ha az utóbbi, akkor már téged kezd el falni. Ezt nem kéne megvárni. Ennél biztos, hogy jobb a színt vallás, bármi is legyen a végeredmény. De hogy hol tartasz, hol tartotok ebben a folyamatban, azt csak te tudod. Te érzed, meddig húzható. Egy kontrollosabb személyiség ezt tovább bírja. Viszont annál intenzívebb lesz majd a beteljesülés is.

Amikor valaki bátornak mutatja magát, az valójában nem bátor. Csak kompenzál. Amikor valaki valamilyennek mutatja magát, az azt jelenti, nem benne van a dologban, hanem eljátssza azt. Gondolj bele! Jószívűnek mutatja magát. Éhesnek mutatja magát. Szerénynek mutatja magát. Ha valóban jószívű, éhes vagy szerény valaki (és még sorolhatnám a végtelenségig a tulajdonságokat), akkor nem kell energiát fektetnie abba, hogy ez kívülről milyennek látszódhat. Nem is foglalkozik vele, egyszerűen „csak” benne van.

Szeretnél bátor lenni? Vagy nyitottabb? Ha ez a döntésed, akkor olyan dolgokat kell tenned, ami az adott konkrét helyzetben bátorságot vagy nyitottságot igényel. De ezt is csak te döntheted el, neked kell meghallanod a szíved szavát! Hogy mit szeretne a lelked, mire van szükséged? Mélyebbre kell leásnod, oda, ahol nincs önkontroll, jól nevelt én, nincs félelem, szorongás, megfelelni vágyás, ahol szabadon TE vagy! Töltsél magaddal kettesben minél több időt, mert benned van a válasz! A felnőtté válásnak pedig az a lényege, hogy nem kívülről várjuk, hogy valaki megmondja nekünk, hogy mi a helyes, hanem önállóan döntünk és vállaljuk fel a következményeit. Tehát én nem mondhatom meg neked, hogy mit tegyél! Nem mondhatom neked sem azt, hogy állj elé, és öntsd ki a szíved, sem azt, hogy légy türelmes. Csak annyit, hogy légy önmagad! Derítsd ki, hogy mit akarsz! Drukkolok neked, hogy bátor és éber légy!

Soma Mamagésa

Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu

Ha inkább személyesen beszélnéd meg problémáidat Somával (és vállalod, hogy a beszélgetésről készült anyag – amelyben személyed természetesen titokban marad – bekerül a Nők Lapja magazinba), akkor erre a címre írj: somaval@nlcafe.hu Bővebb információért kattints ide! »