Féltékenykedik a férjem – tûrjem vagy elhagyjam?

Kedves Soma!

Nem is tudom, hogy hol kezdjem, de gondolom, sokan vannak ezzel így. Szóval 32 éves vagyok, van egy 12 és egy majdnem 4 éves gyermekem. A lányom nem várt gyerek volt, de amikor terhes lettem, összeházasodtunk az apjával, holott talán már akkor is tudtuk, nem vagyunk egymáshoz valók egy életre. Nem is tartott sokáig a házasság, 3,5 év múlva szép csendben elváltunk. Sokáig duzzogtunk egymásra, ma viszont nagyon rendezett a viszonyunk. Nem beszélünk, csak a gyerekkel kapcsolatos dolgokról, de arról szépen, békében. Azt, hogy a gyerek ne távolodjon el az apjától, mindig fontosnak tartottam: soha semmi rosszat nem mondtam neki róla.

A válásom után egy évvel megismerkedtem egy szintén elvált, de gyermektelen férfival, aki 8 évvel idősebb nálam. Nehezen ugyan, de elfogadták egymást a lányommal. Már jóval túl volt a harmincon, és szeretett volna egy fiút, így abbahagytam a fogamzásgátlót, és hamarosan teherbe estem: egy szép szőke hercegünk született. Ő sokat dolgozott, de én otthon voltam, és megcsináltam mindent, hogy ha hazajön, ne legyen semmi dolga. Szép és jó volt minden (talán így utólag nem is volt annyira szép és jó). Én háztartást vezettem, gyereket neveltem, ő meg mindennap dolgozni ment. Péntek esténként pedig irány a kocsma, hiszen lazítani kell. Én persze nem jártam sehova, de elfogadtam, hogy neki kell a leengedés egy nehéz hét után.

Amikor a fiam betöltötte a 3. évét és óvodás lett, olyan szerencsém volt, hogy szinte azonnal el tudtam helyezkedni. Ami azt jelenti, hogy bizony napi 8 és fél órát egy munkahelyen kell töltenem, bizonyítanom kell, és nincs annyi szabadidőm, mint régen. Természetesen a háztartás ugyanúgy megmaradt, mint amikor otthon voltam.

Néhány hét után rájöttem, valamit nagyon elrontottam, próbáltam beszélni a párommal, hogy most már megváltozott a helyzet, én is dolgozom, néhány dolgot a családdal kapcsolatban át kellene vállalnia, és meg kellene beszélnünk, hogyan legyen tovább, hogy mindenkinek elfogadható legyen. Ő mindig meghallgatott, és elmondta, hogy igazam van, és gondolkodik rajta, mit változtassunk, és álljak elő javaslatokkal. Én próbálkoztam, de nemigen változott semmi. Én egyre fáradtabb és türelmetlenebb vagyok, és már nincs kedvem a szexhez és a kedves puszikhoz, egyszerűen imádom, ha nincs otthon.

A másik gondom, hogy mióta dolgozom, mindenbe beleköt. Szerinte én fogyókúrázom, hogy csinosabb és tetszetősebb legyek, holott ez nem igaz. Biztosan másképpen eszem, mint otthon, hiszen itt nem tudok minden percben a hűtőhöz rohanni, és nem is akarok. Végre sikerült megszabadulnom attól a 6-8 kiló súlyfeleslegtől, amit 3 évig cipeltem magamon, mindezt fogyókúra nélkül. De ugyanilyen baj, ha veszek magamnak egy szép ruhát, szerinte az is felesleges, mert a régiek is szépek. Én nem így gondolom, és amikor ezt elmondom, ő mindig sejtelmes megjegyzéseket tesz, miszerint ő biztos benne, hogy nem mondok igazat. Miért ne mondanék? Szeretem, de nem hiszem, hogy otthon kellene maradnom egy életen keresztül, hogy a féltékenységét csillapítsam.

Míg otthon voltam, nem féltékenykedett, sőt amikor még a fiam születése előtt dolgoztam, akkor sem. Nem értem ezeket a kirohanásait. Szerinte fontosabb lett a munkám, mint a gyerekek, ő és a háztartás. Nem értem, miért gondolja ezt, hiszen majd meghalok, hogy a családban ne változzon senkinek sem az élete azáltal, hogy én dolgozom. Ő pedig nemhogy nem segít, még ezekkel a kétes megjegyzéseivel és az állandó sértődöttségével nehezíti is az életemet. Nem tudom, mitévő legyek, néha úgy érzem, egyszer csak összepakolom a gyerekeket, és elhagyom, mert így nem lehet élni, mégis azt gondolom, hogy egy házasságban, együttélésben vannak nehezebb időszakok, amelyeket át kell élni, és nem lehet minden duzzogásért elhagyni a másikat.

De talán tényleg nagy a baj, és az ő hozzáállásával komoly bajok vannak, amiket nem kell elviselnem. Kérlek, segíts, mit tegyek, jól van ez így, és csak idő kell neki, amíg elfogadja ezt a helyzetet, vagy alapvető gondok vannak? Nem tudom, én mit tehetek ebben a dologban, hogyan kellene nekem lereagálnom ezeket a megnyilvánulásokat. Egyébként jó ember, szereti a gyerekeket és engem. Engem talán túlságosan is.

Várom válaszodat vagy kérdésedet.

Üdvözlettel: Anita

Kedves Anita!

Épp ma éjjel olvastam Szilágyi Vilmos: Szexuálpszichológia című könyvében egy idevonatkozó részt: „A féltékenység, a féltékeny versengés az Ótestamentum eredendő bűne, s mindmáig a legtöbb lelki zavar okozója.” M. & W. Beecher (1971) könyvükben úgy határozzák meg a féltékenységet, mint „mély ellenérzést a sikeres rivális ellen, türelmetlenséget mindennel vagy mindenkivel szemben, aki akadályozhatja a kiválasztott partner kizárólagos birtoklását és szeretetét”.

Ez a definíció ugyan vitatható, de találóan utal a „kizárólagos birtoklás” igényére mint a féltékenység egyik alapvető motívumára. Viszont nem derül ki belőle, hogy azért törekszik valaki a partnere kizárólagos birtoklására, mert fél, hogy elveszítheti, alulmarad egy (vagy több) versenytárssal szemben, aki el akarja venni „jogos tulajdonát”. Ez pedig a csökkent önbizalomra és szorongásra utal.

Szóval minden bizonnyal ez a helyzet: a te párod féltékenységet generált magának, mert önbizalom-hiányos és szorong, hogy egyszer csak kevés lesz neked. Pedig ha valakit szeretünk, épp azért szeretjük, amilyen. Valamiben mindenki „csökkent értékű”, amin azt értem, hogy nem vagyunk mindent tudó, mindenben tökéletes istenek, minden ember valamiben jobb, másban gyengébb, és egy párkapcsolatban többek között az az egyik legnagyszerűbb dolog, hogy kiegészítjük, illetve hogy elfogadásunkkal, szeretetünkkel emeljük egymást.

Meg kellene értened, hogy vajon a te férjednek miért van önbizalomhiánya? Mert az általad leírtak egyértelműen ezt tükrözik. Most, hogy elhelyezkedtél, és úgy érzem, szereted is a munkádat, szeretsz bejárni dolgozni, ő azt látja, hogy neked már nem elég „csak” a család, a gyerekek, ő, a háztartás, ambícióid vannak, ráadásul ettől ki is virultál (lement rólad a felesleg – milyen kifejező a magyar nyelv…). Azt látja, hogy egyszerre vagy anya, egyre csinosabb nő, pénzkereső, karrierépítő, ő viszont… Ő mit változott ez idő alatt? Azt, hogy ettől az egésztől megijedt, elkezdett szorongani, attól félni, hogy elveszít, mert – mint már írtam – kevés lesz neked.

Sajnos az emberek nagy többsége nem is sejti, hogy a (negatív) gondolatoknak milyen hatalmas erejük van! Azért tettem zárójelbe a negatívat, mert természetesen a pozitívnak is. A gondolat teremtő mágiája a szabad akaratunk döntő pontja. És nyilván minél jobban a félelmeire gondol, annál inkább táplálja, hizlalja őket, míg teljesen rá nem telepednek. Neked, aki a társa vagy, ebből kell kisegítened őt! Ahhoz, hogy ő változzon, neked is változnod kell. Bármely energiarendszerben (legyen az párkapcsolat, család, munkahelyi, iskolai közösség stb.) ha bárkiben is változás jön létre, az mindenkire kihat.

Azt írod: „Én egyre fáradtabb és türelmetlenebb vagyok, és már nincs kedvem a szexhez és a kedves puszikhoz, egyszerűen imádom, ha nincs otthon.” Azt hiszed, ő ezt nem érzi? Ugye tudod, hogy ez a helyzet nem fogja erősíteni az önbizalmát? Egyre inkább megértem az ő érzéseit is. Gondold bele magad a helyébe! Neked vajon hogy esne, ha egyre sikeresebb és elfoglaltabb kedvesed érezné, rólad mondaná ezeket?

Ezzel nem azt mondom, hogy önmagadat kifacsarva és megerőszakolva hazudj, és várd őt puszikkal, forró öleléssel akkor is, ha nincs hozzá kedved, erőd, hanem azt, hogy ezen az állapoton változtatni kell! És nemcsak miatta és miattad, hanem a gyerekek miatt is! Hiszen ők is pontosan érzik és leveszik azt a feszültséget, ami köztetek vibrál. Márpedig a negatív energiák a testet-lelket betegítik. Az ilyen légkörben élő gyerekek gyakorta allergiásak, légcsőhurutosak, taknyosak (= elfojtott sírás), sokat köhögnek.

Soma korábbi cikkeiből: • Beteg a gyerek, gyógyítsd a szülőt »   • Nem akarok féltékenykedni! »

Erre mondta nagy bölcsességgel Rudolf Steiner, hogy: „Beteg a gyerek, gyógyítsd a szülőt!” Persze bízom benne, hogy itt még nem tart a dolog, csupán azért írtam le mindezt, hogy megértessem veled, miért olyan fontos neked is változnod, változtatnod. És hogy hogyan és min? Még ezt is írod: „…majd meghalok, hogy a családban ne változzon senkinek sem az élete azáltal, hogy én dolgozom.” Persze, persze értem én, hogy mit akarsz te ezzel mondani, de közben te is tudod, hogy amit ebben a mondatban leírtál, az nem egészen úgy van. Nyilván itt arra utalsz, hogy továbbra is ugyanazzal a maximalizmussal próbálod a családodnak ugyanazt nyújtani ételben, tisztaságban, vasalt ruhában stb., amit eddig is.

Nos, én a helyedben nem ezt tenném! Ugyanis bármilyen furcsának is hat, amit most mondani (írni) fogok, de az az igazság, hogy ezzel a hozzáállásoddal te nem segítesz, hanem ártasz a családodnak! Igen, megkapják továbbra is a meleg vacsorát, ragyog minden, még az is ki van vasalva, ami nem is lenne olyan fontos, hogy ki legyen, de ehhez képest együtt élnek egy egyre fáradtabb, lestrapáltabb, türelmetlenebb nővel, aki nem tud már rájuk annyit figyelni, és nem tud velük olyan felszabadultan, örömtelien együtt lenni. A testüknek adsz enni, de a lelküknek már kevésbé. Akkor hát min kéne változtatni, hogy ne egy agyondolgozott mártír anya legyél? (A mártír anya egyébként az egyik legnyomasztóbb és legbetegítőbb emberfajta…)

Hát akkor változtass, kedves Anita! Senki nem kéri tőled, hogy „meghalj” amiatt, hogy a családban ne változzon senkinek sem az élete azáltal, hogy te dolgozol. Ez eleve önbecsapás, hiszen már mindenkinek megváltozott! Át kell rendezni a dolgokat, türelemmel, okosan, közös megbeszéléssel. Ebbe én már belevonnám a gyermekeimet is. Fontos, hogy partnerként kezeld a családtagjaidat, hogy ők is értsék, miről van szó, és miért kell, hogy segítsenek. Amikor végiggondoltad az egészet és lenyugodtál (indulatból soha nem szabad nekiállni egy ilyen beszélgetésnek!), akkor ültesd le őket, és mondd el nekik, hogy úgy érzed, közös változtatásra van szükség ahhoz, hogy nyugodtabb, kipihentebb, türelmesebb legyél velük, mert nagyon sok nehezedik rád, és kezdesz fáradni. Mondd el nekik, hogy nagyon szereted őket, és neked is hiányoznak a felszabadult, örömben együtt töltött idők, és jó lenne, ha minél többet lehetnétek így együtt, de ehhez az ő segítségük is kell!

Én 11 éves voltam, amikor megszületett a második öcsém, 12, amikor a húgom. Nagyon sokat segítettem a háztartásban (így utólag visszanézve túl sokat is rám raktak a szüleim), mégis úgy érzem, előnyömre vált az egész. Egy 12 éves gyereknek igenis jót tesz, ha megtanul részt vállalni a közös munkából. (Nyilván éberen meg kell találni, mi az az optimális mennyiségű idő, munka, amitől ő is fejlődik.)

Én magam is sokat dolgozom, mellette tanulok (egyetemre járok), és komoly háztartást vezetek. Attól kezdve, hogy kinyitom reggel a szemem, amíg le nem fekszem, megállás nélkül tevékeny vagyok. A gyerekeim nem menzások, mindennap házi kosztot esznek otthon. Hetente 2-3-szor főzök, akkor egyszerre 3-4-5-félét, aztán bedobozolom a sok finomságot. Szeretek főzni, nemcsak hogy kikapcsol, de hasznos időtöltés is. Ugyanis ilyenkor hangképzek (minidisc recorderről szól a fölvett hangképzésóra skálázása), úgyhogy ilyenkor tornáztatom a hangszalagjaimat. A másik, amit ilyenkor szeretek csinálni, bevonni a gyerekeimet a közös főzésbe, hiszen ilyenkor, amikor jár a kezünk, nagyon jót tudunk beszélgetni. A lányom például ilyenkor nyílik meg a legjobban, hiszen ez sokkal spontánabb helyzet, mint ha direkt leülünk beszélgetni. Miközben pucolja a fokhagymát vagy a krumplit, tök könnyedén jön ki belőlünk mindaz, amit megosztunk egymással. Nem értem, miért kell „belehalni” a családodnak való megfelelésbe? Ezt te csinálod magadnak, senkinek semmit nem vethetsz a szemére! NEM HISZEM el, hogy ha szeretettel, kedvesen megkéred a férjed, hogy „lécci, drágám, porszívózz már ki, én addig kiteregetek, így hamarabb túl leszek a házimunkán, és utána együtt tudunk vacsorázni, vagy ha kedved van, egy kicsit sétálunk a ház körül”, akkor a férjed majd azt mondja, hogy nem.

Muzsika lenne a fülének, lelkének, ha ezt hallhatná tőled! Fütyörészve porszívózna, törölgetné a port, ha azt hallaná az ő imádott kis feleségétől, hogy „lécci, csináld már meg ezt vagy ezt, hogy utána együtt lehessünk”. De ugyanígy bizonyára örömmel aprítaná a hagymát is a vacsorához vagy a hétvégi ebédhez, hogy ha miközben jár a kezed, kihívnád magadhoz a konyhába beszélgetni, megosztani egymással azt, hogy mi volt veletek aznap.

Elhiszem, hogy le vagy fáradva, de van választási lehetőséged, hogy pihenj is. Meg kell keresni azokat a tevékenységeket, amik töltenek, amik erőt adnak, és ebből – a lehetőségekhez mérten – minél többet berendezni az életedbe! És ugyanígy meg kell keresni azokat a dolgokat is, amik leszívnak, és ezeket ki- vagy átrendezni az életedből. A tudatod, a hozzáállásod megváltoztatásával ugyanazt a dolgot teheted örömmel, könnyedén is, vagy keserűen, összeszorított szájjal.





Kapcsolatotok javítása érdekében én javasolnám időnként a közös kikapcsolódást. A férjed pénteki szóló kocsmázása helyett be lehetne vezetni új szokásként, hogy együtt jártok el szórakozni, kikapcsolódni. Ez lehet színház, mozi, élményfürdő, tánc, baráti vacsora, koncert stb., bármi, ami mindkettőtök számára jó érzést, energiát ad. Nagyon fontos lenne, hogy legyenek közös pozitív élményeitek! Enélkül minden kapcsolat tönkremegy!

Nagyon is jól látod, hogy: „…egy házasságban, együttélésben vannak nehezebb időszakok, amelyeket át kell élni, és nem lehet minden duzzogásért elhagyni a másikat.” Hát ez igen felelőtlen és gyermeteg viselkedésre vall. Bárkit is választunk, minden hosszú távú kapcsolatban lesznek olyan konfliktusok, problémák, amiket meg kell oldani. Ha most „egyszer csak összepakolod a gyerekeket, és elhagyod”, nem fogod megkönnyíteni sem a saját, sem a gyermekeid életét! Sőt! Ezzel a meggondolatlan döntéssel csak nehezítenéd valamennyiőtök életét. Egy pillanatra lehet, hogy azt hinnéd, úgy éreznéd, hogy könnyebb, de ez csak a menekülés rövid illúziója lenne, ami ráadásul olyan következményekkel bírna, ami egész életetekre kihatna. Tehát elég a „rinyálásból”, a panaszkodásból, a szenvedésből, itt az idő, hogy kezedbe vedd életed, életetek fonalát.

Légy a saját hajód kapitánya, ne csak egy kihasznált, lestrapált matróz! Van választásod! Először is oldd meg valahogy, hogy legyen egy kis időd magadra, hogy pihenj, lazíts egy kicsit, és végiggondold az életed! Szervezd meg, értesd meg a családoddal, hogy erre valamennyiőtök érdekében szükséged van. És szervezd át az életeteket úgy, hogy ne csak könnyebb legyen neked, de úgy vond be a többieket, hogy a házimunka alkalmanként klassz közös együttlét is legyen!

Figyelj oda jobban a férjedre, értsd meg őt, légy vele türelmesebb, elfogadóbb, vigyázz a kapcsolatodra! Gyártsatok magatoknak minél több kellemes együttlétet! Gondold végig mindennap az életedet, hogy mi mindenért lehetsz hálás! Ne a negatív érzések töltsenek be (hogy mi minden nem jó), mert az csak lehúz, és még több negatív életérzést és élethelyzetet generál! Gondolj mindarra a jóra (meleg otthon, egészséges gyerekek, szerető férj, egészséges test, szeretetteljes munka stb.), amik körülvesznek. Megértelek téged, hogy el vagy fáradva, hogy sok ez most neked, de hidd el, megéri összekapnod magad, és biztos vagyok benne, hogy okos, erős nő vagy, és képes vagy felemelni magad a családoddal együtt. Rajtunk, nőkön nagyon sok múlik! Sok-sok erőt hozzá!

Soma Mamagésa

Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu

Ha inkább személyesen beszélnéd meg problémáidat Somával (és vállalod, hogy a beszélgetésről készült anyag – amelyben személyed természetesen titokban marad – bekerül a Nők Lapja magazinba), akkor erre a címre írj: somaval@nlcafe.hu

Bővebb információért kattints ide! »