Aktuális

Áldatlan állapot

Várandós vagyok, de a párom nem örül. Azt mondja, nem fér bele az életébe egy kisbaba. Szerinte a gyerekünk csak beteg lehet, mert dohányoztam és fogamzásgátlót szedtem. Fogalmam sincs, mit tegyek.

Kedves Soma!

Van egy elég nagy problémám, remélem, tudsz segíteni. Kisbabát várok. Ennek persze örülök, ez egy csoda, de mégis bajban vagyok.
A párommal a kapcsolatunk két évig tartott, majd ő elhagyott. Néhány hónap múlva újra felbukkant, bár tájékoztatott, hogy nem akar kötöttséget. Én nagyon szerettem még ekkor is, ezért belementem egy „nyitott kapcsolatba”. Ennek már fél éve, és úgy gondolom, hogy kezdett újra szerelem kialakulni közöttünk.
Most kiderült, hogy hathetes terhes vagyok. Elmondtam neki. A reakcióját le sem tudom írni! Azt mondta, az ő életébe nem fér bele egy kisbaba, és ne szüljem meg.
Azt is eldöntötte, hogy ez baba nem lesz egészséges, mert fogamzásgátlót
szedtem és dohányoztam. Azóta internetes cikkeket küldözget, amelyekben leírják, hogy milyen rendellenességgel születhet egy pici.
Már 29 éves vagyok, és bár nem terveztem a babámat, most itt van a
hasamban. Fogalmam sincs, mit tegyek.

Köszönöm, hogy meghallgattál.

Vera

 

Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu

Kedves Vera!

De, nagyon jól tudod, hogy mit kell tenned, csak most nem hallod a belső hangot. Minden feltett kérdésünkre ott van a válasz belül, és ha elcsendesülünk, befelé figyelünk, akkor meg is halljuk. (Erről van egy írás a site-omon, az „Írások” link alatt, „Bumerángtechnika” címmel.) Hogy ez sikeres legyen, el kell jutni abba az állapotba, amikor már nincs benned félelem. Amíg bármitől is félsz, nem tudhatod meg, mit akar a lelked, mi a te utad. Ehhez el kell jutni egy teljesen nyugodt állapotba! Akkor kérdezz magadtól, és megadatik a válasz! Mert a helyes válasz (bármi is legyen az, ha a saját utadon jársz, felismered a sorsod) már benned van! Sem én, sem semmilyen kívülálló nem tudhatja, és nem mondhatja meg, hogy mi a te helyes döntésed! Itt az idő, hogy felnőttként élj! A felnőtt ember maga dönt, és vállalja döntései következményét.

Már sokszor írtam, most ismét: most van a felébredés időszaka. Az előző generációban felnőtt nemzedék még aludt. Nekik „kommunizmus apu” mondta meg, hogy éljenek, hogy helyes. Mindenre volt recept. Így ha valami nem jól működött az
életükben, azért mindig más volt a hibás. Ez teljesen tipikus, figyeld csak meg! Az ebben a korszakban felnőtt emberek zöme folyamatosan mást okol a kudarcaiért. Egy spirituális értelemben is felnőtt ember ezt már nem engedheti meg magának! Más idők járnak, más szelek fújnak… (Reméljük, hamarosan eljutunk oda is, hogy az iskolákban egy csomó felesleges dolog helyett élni tudást, önismeretet, életet tanítanak majd.) Szóval, most mindketten stresszeltek a gyermekvállaláson. Tudom, hogy sokszor elmondtam, és unalmas, de nagyon fontos, hogy mielőbb elmenj kineziológushoz és Hellinger-terapeutához! A kineziológus segítségével azonnal oldódik a stressz, a Hellinger-terápia által viszont abba is betekintést nyersz, hogy
mért kellett mindennek így történnie. Sőt még a kedvesed gondolkodásában, érzéseiben is változást indíthatsz el. Mert az bizonyos, hogy ez a kis jövevény nem véletlenül kopogtat éppen nálatok… Ha egy lélek jönni akar, abszolút lényegtelen, hogyan védekezik az ember. Lehet gyógyszer, spirál, én a fiammal való megfoganáskor naptármódszerrel védekeztem, ami azt jelenti, hogy a menstruáció elmúlása után egyetlen napot hagytam magunknak. (Lázárnak ennyi épp elég volt.) A megfoganása előttig dohányoztam is (onnantól kezdve már akkor is rosszul voltam, ha dohányos emberrel beszélgettem – öt méter távolságból). Az anyukám a testvéreimmel is rágyújtott időnként, mégis valamennyien egészséges emberek. Persze a dohányzás nagyon kártékony dolog! Alapvető fegyelmezetlenségnek és önzésnek tartom, ha egy kismama nem tudja még ilyenkor sem lerakni a bűzrudat. De ne essünk túlzásokba sem. Ne gondoljuk azt, hogy aki dohányzik, annak csak beteg gyereke lehet! Az biztos, hogy egy tudatos, érett gondolkodású anya lerakja a cigit, de ha addig dohányzott, abból még nem az következik, hogy beteg gyereke lesz. Ha ez így lenne, jóval több betegnek kellene lennie a világban…
Fogamzásgátló mellett is nagyon sokan lettek anyává, akiknek szintén egészséges gyermekük van. (Erről eszembe jutott egy írás, amelyet két éve olvastam. Hiába szűrik meg ugyanis a szennyvizet, a fogamzásgátlót szedő nők vizeletével annyi hormonszármazék kerül az ivóvizünkbe, hogy ez is kihatással van a férfiak egyre romló spermaminőségére.) Vagy gondoljunk csak bele abba, min megy keresztül az „egészséges” fehér hús, a könnyű baromfi, a tápláló és sovány pipimell, amíg az asztalunkra kerül. Addig fújják őket hormonokkal, míg a pipaszár lábuk össze nem rogyik a súlyuk alatt. Akkor ölik le őket. Napfényt, földet sosem láttak. (Nyilván ez nem minden baromfira igaz, tudjuk jól.)

Ajánló:
Kineziológia.lap.hu
Hellinger.lap.hu
Pszichológia.lap.hu

Soma korábbi levelei:
Babát szeretnék – abortusz után »
Apás szülés vagy hagyományos? »
A pasim babát akar… Én még nem… »

Szóval azért, mert gyógyszert szedtél és dohányoztál, még lehet abszolút egészséges gyermeked. Természetesen az is benne van a pakliban, hogy nem lesz az. De ez a legegészségesebb életet élő nőnél is előfordulhat! Én úgy gondolom, hogy ha valaki sérült gyereket kap, akkor neki ebben van a sorsfeladata. Nagyszerű, hogy vannak ők is, nagy tanítók ők! Arra is láttam már példát, hogy a férfi nagyon ellenezte a baba jöttét, aztán nemcsak hogy mintaapuka lett, de a karrierjében is nagy változás következett be. Szó
szerint ezt mondták neki: „Ez csinált embert belőled!” Ennek az ellenkezőjére is volt már példa: a férfi „spermatolvajnak” tartotta a nőt, és soha többé nem kereste.
Akárhogy is, de te döntesz, és akkor teszel jót, ha felismerve a sorsodat, meghallod a saját isteni önvalód hangját. Igen, ezek az utolsó napok a döntés meghozásához. Adj magadnak egy egész napot, amikor egyedül vagy. Menj ki a természetbe, vagy gyújts otthon egy gyertyát. Tedd össze a kezed, és kérd a belső vezetődet (vagy a Mennyei Anyát, vagy akit ilyenkor meg szoktál szólítani), hogy segítsen meghallani lelked akaratát. Ha pedig rátaláltál, vele együtt egy jó adag energia is érkezik majd, és nem fogsz magadban kételkedni többé! Bármi is legyen, onnantól TUDD, hogy ez a helyes döntés!
Ha elveteted, akkor add meg a léleknek a tiszteletet, beszélgess el vele őszintén és mélyen, mondd meg neki, hogy ne haragudjon rád, amiért korainak tartod a jöttét. Búcsúzz el tőle, gyászold meg, és ha majd megszületik a következő gyermeked, tudd, hogy ő majd csak a második lehet. Az első gyermeked mindig ő marad, aki most benned van.
Az én véleményem csak egy a sok közül, csupán azért mondom el, mert engem kérdeztél. Egy közel 30 éves nőhöz, aki évek óta ugyanazt a férfit szereti, nem hiszem, hogy véletlenül jött el ez a kis lélek. Nem vagyok radikális abortuszellenes, úgy gondolom, van olyan helyzet, amikor ez a helyes megoldás. (Csak hogy végletes példákat mondjak: amikor kislány esik teherbe, vagy valaki megerőszakolásból fogan meg. A legdurvább, ha a kettő együtt történik.)

Többször idéztem már Bert Hellinger gondolatait, most ismét: „A terhességmegszakítást a lélekben mélyen általában súlyos bűnként éli meg
az ember. Megkövetelik a gyerektől a legvégsőt azért, hogy megszabaduljanak
egy tehertől. Úgy gondolják, hogy megszabadulhatnak tőle. De a lélek ezzel nem
ért egyet. A lélek érzi a bűnösséget. Ilyenkor nagyon gyakran elindul egy
folyamat a párnál, bűnhődéssel szeretnének megszabadulni a bűnösségtől. Úgy, hogy egyikőjük sem boldogul, vagy nem engedik sikerülni a későbbi kapcsolataikat.
Gondoljuk végig: hogy érezheti magát egy meg nem született gyerek, ha a
szüleik bűnhődnek? Rosszul, mert így nem ért véget a rossz. Magukban ezek a
gyerekek békében vannak. Egy gyerek számára a halál nem rossz. A szülőkben
azonban békétlenség van, mert nem fogadják el ezt. Bűn esetén két lehetséges módja van a feloldásnak. Az első, hogy kiállok mellette: »Ezt akartam és vállalom.« Aki kiáll a bűne mellett, az olyan erőt kap ettől, amely nincs meg az ártatlanokban. Ebből az erőből táplálkozva a szülők helyet biztosíthatnak a szívükben az elvetetett gyereknek. Azt mondhatják neki: »Én vagyok az anyád/apád. Elfogadlak gyermekemként, tiszteletben tartom, hogy helyet adtál csak azért, hogy nekem jobb legyen.« A második megoldási lehetőség az, amit a családfelállítás során is tapasztalhatunk. A férfi azt mondja: »Vége van.« Ebben van valami nagyon igaz. A bűn egy idő után elévül. Akkor évülhet el, ha vállaljuk. Ez nagyon fontos. Ezután engedhetünk meg magunknak egy újrakezdést” (Johannes Neuhäuser: Mitől működik a szerelem – Bert Hellinger párterápiája). (Az egyetlen hibája a könyvnek, hogy a fordító nagyon nehézkes, kacifántos, magyartalan módon fordított.)
Leegyszerűsítve, a lényeg a következő:
A döntés a tiéd, bárki bármit is mond, senkire nem mutogathatsz. Állj ki a döntésed mellett!
Kívánok neked éberséget, hogy azt tedd, amit a lelked akar!

Soma Mamagésa

Ha inkább személyesen beszélnéd meg problémáidat Somával (és vállalod, hogy a beszélgetésről készült anyag – amelyben személyed természetesen titokban marad – bekerül a Nők Lapja magazinba), akkor erre a címre írj: somaval@nlcafe.hu
Bővebb információért kattints ide! »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top