Kedves Soma!
| Problémád van, és nem találsz rá megoldást? Tanácsot sem tudsz kérni senkitől? Soma rovatában minden gondodra választ találsz! Katt ide! » |
Csak pár hónapja kezdtem olvasgatni a leveleidet, és azóta nem tudok elszakadni tőlük. Igazából sokáig fel sem merült bennem, hogy egy olyan hétköznapi gonddal, mint az enyém, megkeresselek. Most mégis ezt teszem.
A probléma a következő: egyedülálló, harminchoz közeli nő vagyok, dekoratív külsővel és vezető beosztással. Tartós párkapcsolatom tinikorom óta nem volt. Ahogy egyre feljebb jutok a ranglétrán, mind többen és többen könyvelnek el karrierista vénkisasszonyként. Ez nagyon bánt. Szó szerint bármit megadnék azért, hogy megtaláljam végre a férfit, akit szerethetek, és akivel családot alapíthatunk. A baj az, hogy amint megismerkedem valakivel, és fény derül a képzettségemre és a beosztásomra, a kapcsolatnak annyi. Többször is rákérdeztem az éppen aktuális alanynál, miért van ez. A válasz megdöbbentett. Félnek tőlem, és nem veszik a fáradságot, hogy megismerjenek, mert szerintük úgysem lehet semmi a dologból, szóval inkább lelépnek. Gondoltam rá, hogy ez erős túlzás – vagy inkább béna kifogás –, de amikor már negyedszer hallgattam végig ugyanazt a monológot…
A barátaim ebből csak annyit érzékelnek, hogy jönnek-mennek a pasik az életemben. Arra a következtetésre jutottak, hogy nekem senki nem elég jó. Megpróbáltam már elmondani nekik, mi is történik valójában, de úgy látom, süket fülekre találtam. A válaszuk egyszerű vállrándítás volt: „Jön másik!” Persze, jön másik, igen! De nem marad velem!
Talán bennem van a hiba: nem tudom, hogyan kell egy férfit megtartani? Vagy tényleg ennyire riasztó jelenség egy hozzám hasonló nő? Nem tudom. Már ott tartok, hogy azt sem könnyű felismernem, ha valaki közeledni akar hozzám. Teljesen elbizonytalanodtam.
Szeretnék egyszerűen csak szeretni, nem pedig görcsösen ragaszkodni valakihez, aki esetleg hajlandó elfogadni végre.
Kérlek, segíts!
Eszter
| Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu |
Kedves Eszter!
Több minden kavargott bennem, amíg a leveledet olvastam, és hagyom, hogy az intuícióim vezessenek. (Az már a te dolgod lesz, hogy mit kezdesz velük.)
Először is mindenképpen javaslom, hogy menj el családállításra (sokszor írtam már a Hellinger-terápiáról), ugyanis az az érzésem, hogy tudat alatt te magad félsz a hosszú távú párkapcsolattól, az elkötelezettségtől. Én nem tudhatom, hogy mely családtagod sorsát éled a sajátod helyett, hogy kinek a negatív tapasztalatai tapadtak meg benned, de leveled olvasásakor határozottan beugrott annak a nőnek a története, aki harminckilenc éves, szép, csinos, intelligens, sikeres belsőépítészként még mindig egyedül volt. Kiderült róla, hogy a nagymamája félelmei benne éltek tovább, ezért nem vonzott be párt magának. Tudatos szinten persze ő is vágyott társra, de a lelke mélyén rettegett attól, hogy úgy járhat, mint az anyai nagymamája, aki az anyukája megszülése után gyermekágyi depresszióban szenvedett. Sajnos nem tudott belőle kigyógyulni (nem kapta meg a támogató, teljes elfogadást), és öngyilkos lett. Ez a program pedig az unokájában élt tovább. Szóval mindenképpen utazz le a saját mélységedbe, mert itt már nem a tudatos szinten kell keresgélned.
A másik, ami szemet szúrt veled kapcsolatban, az a környezeteddel való kommunikációd. Valami nem stimmelhet, mert folyamatosan arra célzol, illetve arról írsz, hogy nem értenek meg téged, illetve nyomasztanak az elvárásaikkal. Tehát nem tudsz őszinte lenni, feltehetően félsz a kiszolgáltatottságtól, szeretetlenségtől, és emiatt különféle szerepekbe bújsz, maszkokat használsz, amiből aztán félreértések adódnak. A kollégák „karrierista vénkisasszonynak” tartanak, nem látják benned a társra vágyó, gyöngéd, odaadó nőt. A barátok kötekedő, válogatós férfifalót látnak benned, akinek senki nem elég jó, még velük sem tudod megértetni magad. A férfiakat állítólag elriasztod. Igen egyedül lehetsz. Úgy érzem, megbomlott benned valamiféle egység. Nincs összhangban az, amit mutatsz, azzal, amit érzel, gondolsz. Ez sajnos sok felnőttre jellemző, félelmeik, megfelelni vágyásuk, önbizalomhiányuk miatt különféle maszkokat öltenek magukra (nagy gond akkor van, amikor ez a maszk rájuk is ég). Egy kisgyerekben az a gyönyörű, hogy egységben van saját magával. Amilyennek látszik, amit mond, tesz, gondol, érez, amit sugároz, az ugyanaz. Leveled alapján azt érzem, hogy nálad ez az egység szétesett. Nem annak látszol, aki valójában vagy. Nem értik meg a szavaidat még a barátaid sem, a kollégáknak, környezetednek mást sugárzol, mint ami belül van. Ez valami mélyen levő félelemre és nyilván ebből fakadóan önbizalomhiányra utal. Úgyhogy ajánlom, hogy kezdd el felfedezni az önismeret útját, találd meg a saját módszered.
Egy karrierjében sikeres nő önmagában egyáltalán nem riasztó jelenség, sőt az az ember, aki megtalálta a munkájában az önkifejezést, kifejezetten vonzó, erőt adó jelenség. Nem tudom, mennyire élvezed a munkád, mennyire érzed magadénak, avagy mennyire kompenzálsz vele, és menekülsz az állandó elfoglaltságba. Aki megriad a sikeres nőtől, az nem a te embered, annak a saját sikertelenségével van problémája, te pedig tükröt tartasz neki. Elgondolkodtató, hogy miért olyan férfiakat vonzol be, akik nem bíznak magukban, akik ahelyett, hogy örülnének partnerük sikerességének, elmenekülnek előle. De te vajon mi elől menekülsz el? Mivel nem mersz szembenézni, hogy már azt sem ismered fel, ha valaki közeledni akar hozzád? Tele vagy félelemmel, és úgy látszik, ebben a nagy bizonytalanságban a legbiztosabb kapaszkodó a korrektül elvégzett munka. Vajon nem attól félsz-e, hogy ha odaadod magad egy férfinak, akkor elveszed a sok-sok energiát a munkádtól, és kevésbé leszel majd sikeres? Ettől pedig beindul benned egy mélyben levő mechanizmus, hogy ha nem vagy elég sikeres, akkor nem is vagy elég jó, elég szerethető.
Nem tudom, mennyire szerettek a szüleid feltétel nélkül, vagy mennyire függött az ő „jutalmazó” szeretetük a te teljesítményeidtől, de mintha egy ördögi körben lennél. (A szeretet nem jutalmaz és nem büntet. Egyszerűen VAN, nem függ semmitől.) Ez az ördögi kör pedig arról szólna, hogy a munkádba kell kapaszkodnod, hogy stabilabb legyél, viszont ennek a stabilitásnak a másik oldala a labilitás. A sikerességed megment a bizonytalanságtól, viszont ha belép egy férfi a képbe, akkor az a rengeteg idő, energia a munkából megy el, ez pedig a sikerességed és a szerethetőséged rovására megy majd. Nem is tudom, hogy lehet ezt az egészet egyeztetni, nem csodálom, ha azt érzed, hogy teljesen elbizonytalanodtál. Le kell menned a mélybe, táplálni és tölteni a belső gyermeket, akinek feltétel nélkül jár a szeretet, az óvó anyai biztonság!
Meglásd, csodálatos az önismerettel járó tudatos út, sok-sok fájdalom szakad majd fel, gyógyító katarzisok segítenek majd felnőtt önmagad felé.
Minden jót, drukkolok:
Soma Mamagésa
