Segítség, hova tűntek az igazi férfiak? – Soma Mamagésa válaszol

Kedves Soma!

Szívesen olvasom az írásaidat, szeretem azt, ahogyan harmonikusan ötvözöd a spiritualitást és a racionalitást, és így valóban eredménnyel használható tanácsokat tudsz adni. Talán a tárgyban említett kérdést már feltették neked korábban, és meg is válaszoltad. Valahogy én azt veszem észre, hogy mind a saját környezetemben, mind az ún. celebvilágban a szép, sikeres, egyedül is helytálló nők valamiért nehezen találják meg a párjukat.

Jómagam is a csinosnak, vonzónak mondott nők közé tartozom, sikeres vagyok a munkámban, és meglehetősen önálló – kényszerűségből, hiszen állandó társam nincs, így jobbára mindent egyedül kell megoldanom. Szívesen hagynám érvényesülni a női oldalamat is, lennék „gyenge nő” – de nem passzív, megalázkodó – egy erős férfi mellett, de vagy nem találok ilyet, vagy egy idő múlva kiderül, hogy az erősnek tűnő férfi mégsem az.

Jó pár barátnőm is hasonló helyzetben van: gyönyörűek, így sok jelentkező közül válogathatnak, azonban a nagy számok törvénye sem működik. Sokan mondják: túl nagyok az elvárásaim. Én ezt nem hiszem! Szerintem például nem irreális elvárás az, hogy ha én 34 évesen, versenyszférás állásban tudok időt szakítani a sportra, és nem híztam el, akkor a hasonló korú társam se legyen sörpocakos.

Az az érzésem, manapság már a nők versenyeznek a pasikért, akik ellustultak, hiszen a szebbnél szebb lányok önként a karjukba omlanak, nekik semmit sem kell tenniük. Hová tűntek az igazi férfiak, akik valódi, erős belső tartással, egészséges önértékeléssel rendelkeznek, és igényesek magukra? És mi lesz mivelünk: örökre szinglik maradunk?

Üdvözlettel:
Elven Spirit

Kedves Elven Spirit!

Azt kérded: hová tűntek az igazi férfiak, akik valódi, erős belső tartással, egészséges önértékeléssel rendelkeznek, és igényesek magukra? Erre persze föl lehet tenni a kérdést (hisz így „fair”): hova tűntek az elfogadó, nem követelőző, nőies nők? Éppen ebből a témából írtam a szakdolgozatomat A megváltozott férfi-női kapcsolati és szerepminták címmel, közel 200 oldalon boncolgatom azt, amit most megpróbálok röviden elmondani (a site-omon, az Írások link alatt található egy rövidített változata a dolgozatomnak).

Te 34 éves vagy, én 43 – mindketten ahhoz a generációhoz tartozunk, akik hallhattunk még anyáinkat és nagyanyáinkat arról mesélni, hogy az ő korukban szűzen illett férjhez menni, és többnyire ahhoz, akit a szülők erre a célra megfelelőnek találtak. Még a múlt század közepén is „hallgass” volt az asszony neve, a férfi volt az ura. Ez alapvetően igen nagy belső tartást és önértékelést adhatott a férfinak. Most, hogy ugyanezt önmagából kell kinyernie – és nem a feltétel nélkül fejet hajtó nő nyújtja –, ez új helyzeteket hozott mindkét nem számára.

Az ezredforduló környékén az öntudatra ébredésünkkel mi, nők egyetlen mozdulattal kihúztuk a férfiak alól a szőnyeget. (Nem véletlenül jött létre a www.mentsukmegaferfiakat.hu oldal.) Müller Péter egyik könyvében személyesen kér bocsánatot a nőktől, hogy évszázadokon keresztül elhitették velünk, hogy alárendeltek vagyunk. Te el tudod képzelni, hogy egy nő egyetlen, nemhogy kettő vagy három generációval ezelőtt azt mondja a férfinak: nekem kevés az, amit az ágyban nyújtasz. Jogom van a klitorális és vaginális orgazmushoz, amit melletted nem élek meg. Rövid és fantáziátlan az aktus, emellett nem elég jó a humorérzéked. Nincs benned elég leleményesség – bármi történik az életünkben, azt én viszem bele. Több humorra, kalandra, gyönyörre vágyom, egyébként is elhanyagoltad magad, úgyhogy agyő! Anyáink korában szerepek voltak, társadalmi elvárások, nem pedig egyéni igények. Ez be is tett! Az egyéni létre való ráébredés miatt már nem működnek a régi sémák és sztereotípiák.

Jó ideje boncolgatja már sok okos ember, hogy a férfi- és női tulajdonságok mennyire valósak és mennyire társadalom által gyártottak. Csak egy kicsi részlet idevonatkozóan a szakdogámból ízelítőül: „A férfiasság és a nőiesség merev elválasztása egymástól az egyén szabadságát korlátozza, biológiai nemétől függetlenül: kénytelen elfojtani magában olyan képességeket, tulajdonságokat, amelyek személyiségének részét alkotják, de ellentétesek a nemével szemben támasztott társadalmi szerepelvárásokkal.” De gondolj bele! Mért ne lehetne egy férfi gyöngéd? Vagy odaadó? Egy nő pedig önérdek-érvényesítő vagy határozott?

Elképesztő, mennyire illúziókban élünk még mindig. A nők nagy többsége abban a hitben él, hogy majd jön a határozott, nagy, erős férfi, aki visz és vezet – mint a gagyi amerikai filmekben és a mesékben a hősök. A férfiak pedig megrettentek az öntudatra ébredt és követelőző nőktől, akiknek semmi és senki nem elég jó. Így itt bolyong egy csomó szeretetre, valakihez tartozásra és szexre éhes magányos férfi és nő a világban.

Szóval, kedves leánytestvérem, azt javaslom, ha nem szeretnél egyedül maradni, szállj le a földre, ide a jelenbe, és kezdd el meglátni az értékeket, a nagyszerűt, a szerethetőt abban, ami/aki körülötted van! Ha a hibákra és a hiányra figyelsz, soha nem találod meg a párod! Egyáltalán: az sem biztos, hogy megtalálod. Egyetértek Bert Hellingerrel abban, hogy viszonylag keveseknek adatik meg, hogy megtalálják a másik „felüket”. De jobb együtt, mint egyedül. Aki a boldogságot a konfliktus- és problémamentes élettel azonosítja, megnyomorítja az életét. Szóval, kedves leánytestvérem, azt javaslom, kezdd el észrevenni és megélni mindazt a jót, amit a férfiak adhatnak neked! Megértem, hogy 35 évesen már nagyon hiányzik a komoly kapcsolat, de ha erre rágörcsölsz, akkor csak az ellenkezőjét éred el. Igen, a nőkön múlik, hogy szinglik maradnak-e, vagy sem.

Sok-sok örömöt!

Soma Mamagésa