A modern Japán sok mindent kínál, de a városok közepén ritkán van részünk egy kis odafigyelésben vagy éppen szabad területben. Egy lakosra 0,9 m2 terület jut, míg az Egyesült Államokban ez kb. 2 m2. Emellett a munkamánia is tombol az országban, főleg ilyen bizonytalan gazdasági időkben. Ez pedig azt jelenti, hogy az átlagembernek sokkal kevesebb ideje jut a családra és a barátokra. A férjek nem ritkán 14 órát is dolgoznak egy nap, miközben feleségeik otthon maradnak egyedül, miután a gyerekek iskolában vannak. Ez annak a tipikus esete, amikor nincs senkit se szeretni és/vagy nincs hol szeretni.
Okubo úr, a Suematsu Sangyo igazgatója foglalja össze a történetet:
– Régebben több állatkereskedést működtettünk. A bolt vezetőjének feltűnt, hogy több vásárló nem csak azért jött be a boltba, hogy háziállatot vásároljon, hanem azért is, mert szerették csak úgy nézegetni őket. Olyan nagyvárosokban, mint Tokió sok olyan ember van, aki imádja az állatokat, de nem lehet sajátja. Például a legtöbb bérházban nem engedélyezett az állattartás. Sokkal jobb lenne, ha néha láthatnánk és megérinthetnénk állatokat, még akkor is, ha nekünk nincs is.
Így 1995-ben Suematsu Sangyo megnyitotta a Cats Park”-ot, egy helyet, ahova a vendégek betértek, hogy aztán a világ minden tájáról érkező macskák által mellőzve legyenek. Ez akkora siker volt, hogy 1997-ben a közelben megnyitották a Dogs Town”-t, és most áprilisban egy menyétsimogatót is létrehoztak. Most már több mint 500,000-en utaznak évente Tokió külvárosába, hogy egy kis bolyhos szeretetért fizessenek.
A parkokat úgy alakították ki, hogy kisebb városokra emlékeztessenek. A macskák parkja egy utcából” áll, amely mentén különböző témájú macskaházak” vannak. A macska-könyvesboltban például két megfontolt perzsa cica ül a könyvtárnak berendezett kirakatban. A macskanappaliban néhány cirmos sziesztázik egy cserépkályha tetején, vagy egy közeli fotelban. A hangszórókból megnyugtató zene szól. Lent az utca közepén padok vannak. Néhány nagyobb kosár is van, ezekben pórázon tartott macskák, akik életét a kosár aljába szerelt elektromos fűtés teszi szebbé.
Úgy 70 macskával később, a séta végén egy biztonságosan elkerített részen kilenc barátságos macska” kószál szabadon.
Ha esetleg kegyeskednek megengedni, talán megsimogathatod őket. Ezek a macskák általában túl fiatalok ahhoz, hogy tudják, hogy le kéne ereszkedniük az emberekhez, túl öregek ahhoz hogy elfussanak, vagy olyan kopaszok (mint az a fura macska az Austin Powersben), hogy örülnek, ha valaki melegíti őket. Szóval ha sikerül rávenned egy macskát arra, hogy hozzád simuljon, az ott dolgozók készítenek egy képet rólatok.
Egy kicsit arrébb található a kutyák városa.
A díszlet hasonló (kis, különböző témájú kirakatok, amik egy falu mintájára vannak berendezve, templommal egyetemben), de a security” sokkal lazább. Itt vannak kutyák kirakatokban”, kutyák a fához kötve (pórázon természetesen), kutyák, akik csak úgy rohangálnak és egy nagy simogató” terület, amit ellepnek azok a blökik, akik csak simogatásra vágynak. A zene is sokkal tempósabb.
A simogató terület nagyon buli: leülsz az egyik padra, mint egy ideges tini a gimis bulin, arra várva, hogy majd egy könnyűvérű lányka felkér. Ez itt is fokozatosan megy, akárcsak az életben. Az első arrajárót megkapni talán túl nehéz (főleg ha nagy a konkurencia!), de ha már jött egy, a többiek is jönnek sorban. Talán a szag miatt? A végére olyan érdekesen illatoztam, hogy a kutyák nem simogatásra, hanem egy szaglásra jöttek oda hozzám. A személyzet nem tudott mit kezdeni a szaggal, de kefét a kutyaszőr eltávolítására ingyen kaptam.
Az igazi élvezet más látogatók megfigyelése volt. A Macskaparkot nagyrészt fiatal hölgyek látogatták, míg Kutyavárost inkább családok, valamint mindkét nem fiatalabb tagjai. Azonban mindkét helyen láthatjuk, ahogy a stressz lassan elolvad” minden egyes simogatással és karmolással.
Láttam egy huszonvalahány éves hölgyet, aki egy uszkárt két órán át cirógatott, míg az elaludt. A lány boldognak és kipihentnek tűnt, és az uszkár sem panaszkodott!
Egy másik látogató egy Down-kórral küzdő kislány úgy tűnt, gyakori errefelé. Először az összes kutyával leállt beszélgetni külön-külön, majd fel-le futkosott a padok között, miközben akár egy vonat játékos kutyák tömkelege futott utána. Szabadnak tűnt. Boldognak. Sőt, a vendégek mosolyogtak, egymásra néztek, és jól töltötték idejüket. Igazi luxus a modern Japánban.
Én egy idő után meguntam a schnauzert és sétára indultam a parkban, mikor egy veszélyesnek tűnő labradoron megakadt a szemem. Rajta is maradt, és egész addig játszottam vele, amíg a park bezárt. Ami azt is jelentette, hogy nem volt időm arra, hogy meglátogassam a menyéteket. Mit tagadjam, már bánom.
A parkokat megtalálhatod ezen a címen:
Inutama/Nekotama/Tamaitachi Times Park, Tamagawa, Setagaya-ku.
Telefon: +81-3-3708-8511
