Korzikán született, 16 évesen lett tűzérhadnagy. A forradalom idején Toulon sikeres ostroma után tábornok lett, majd 1795-ben ő verte le a monarchisták felkelését. Sikeres olasz és egyiptomi hadjárat után 1799-ben államcsínnyel megdöntötte a Direktóriumot, s első konzul lett. Hatalmának megszilárdítása után 1802-ben először örökös konzullá választtatta magát, majd 1804. május 18-án császár lett. Egész uralmát a francia-angol hatalmi vetélkedés befolyásolta, a hegemónia megszerzését szolgálták háborúi is, amelyek során Európa nagy részét leigázta.
Oroszországgal azonban nem bírt, hadserege csaknem elpusztult, majd 1813-ban a lipcsei “népek csatájá”-ban sorsdöntő vereséget szenvedett. Ekkor lemondott a trónról, s Elba szigetére száműzték. Innen 1815-ben visszatért, s ún. “száznapos uralma” alatt visszaszerezte a hatalmat. 1815. június 18-án azonban a szövetségesek a waterloo-i csatában döntő vereséget mértek rá, s ezután immár végleges száműzetés következett Szent Ilona szigetére, ahol hat év múlva meghalt.
