Az ismert angol színész, Tim Roth első rendezői munkájáról csak szuperlatívuszokban érdemes beszélni. Zseniális, megdöbbentő és rendkívül bátor munka, melyről minden túlzás nélkül elmondható, az elmúlt öt év legfigyelemreméltóbb angol filmje.
A Hadszíntér Alexander Stuart azonos című (The War Zone), nagy sikert aratott regénye alapján készült, igazi modern társadalmi dráma. A pedofília témakörében készült filmalkotások eddig soha nem látott őszintesége, szókimondása és nyers brutalitása jellemzi, melyet csakis kellően felkészült lelki állapotban ajánlott megnézni.
Az első pillantásra “normálisnak” látszó angol család életébe akkor pillanthatunk bele először, amikor az Orlandoban még oly sudár és sugárzó személyiségű Tilda Swinton, a mama, harmadik gyermekének ad életet, nem éppen ideális körülmények között. A két nagyobb testvér, a pattanásos és gátlásos Tom és a már nagykorú Jessie ugyan szemmel láthatóan örül ennek, a tejszagú kishúg mégsem képes megváltoztatni unalmas és kiüresedett életüket. A két gyerek azt szenvedhette meg, hogy a pörgő életű Londonból a tengerparti, néhány házas Devonba költözött a család. A végtelenül nyomasztó, hideg és esős vidék azonban úgy tűnik nemcsak őket viseli meg, hanem apjukat is, aki a “leharcolt” mamától, a fiatal és friss testű Jessie-hez pártol át vágyai kielégítése végett. A beteges kapcsolat azonban nem maradhat titokban örökké…
A pszichohorrorisztikus alkotás tavaly elnyerte a Berlini Filmfesztivál Művészmozik Nemzetközi Szövetségének díját, az Edinburgh-i Nemzetközi Filmfesztivál legjobb angol filmjének díját és az Európa Filmdíj – Az év európai felfedezettje kitüntetést. Nem véletlenül…