Szabadidő

Bob Dylan

Ma ünnepli 60. születésnapját az amerikai zenész, költõ, a hatvanas évek Amerikájának egyik legnagyobb hatású egyénisége.

Robert Allen Zimmerman néven látta meg a napvilágot, Dylan Thomastól kölcsönzött művésznevét egyetemi évei alatt vette fel. New York művésznegyedében, Greenwich Village-ben kávéházakbankezdte pályáját; dalai, amelyeket akusztikus gitár és szájharmonika kísérettel adott elő, egy nemzedék érzésvilágát fogalmazták meg, szövegei versekként is megállják helyüket. 1965-ben elektromos hangszerekre tért át, és megalakította a kísérőegyüttesét, az önmagában is korszakos jelentőségű The Band-et. A hetvenes évek végétől a vallásos témák felé fordult, hatása csökkent, már “csak” a nagyszerű zenészek egyike volt. A nyolcvanas évek végén ő is tagja volt a hatalmas sikert arató, neves zenészekből összeállt Travelling Wilburys együttesnek. Dylan a rockzene egyik legnagyobb egyénisége, akinek dalait számosan és számtalanszor feldolgozták, Jimi Hendrixtől a U2-ig.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top