Szabadidő

Nincs több suli

Elérkezett a várva várt nyári szünidõ, a negyedikes T. J. Detweiler pedig semmire sem vágyik jobban, mint hogy reggeltõl estig játsszon, és együtt lógjon a haverokkal.

Pompás tervei azonban befuccsolnak, mikor kiderül, hogy összes barátja elutazik a nyári táborba, ő meg egyedül marad a városban társaság és szórakozás nélkül. Ilyen körülmények között nem csoda, ha rövidesen kitör rajta a leküzdhetetlen unalom. Ám egyik nap, ahogy a kihalt iskola mellett elhajt biciklijével, szokatlan dologra lesz figyelmes: baljóslatú zöld fény szűrődik ki a főépületből. Meg van győződve róla, hogy valami nagyon furcsa dolog történik az iskolában, és rögtön el is meséli az egészet szüleinek és a helybeli rendőröknek. A felnőttek azonban rettentően korlátoltan reagálnak, és egy unatkozó srác túlfűtött fantáziájának tulajdonítják a történetet. T.J. végül a goromba iskolaigazgatóhoz, Mr. Pricklyhez fordul, és némi hízelgéssel ráveszi, hogy segítsen végére járni az ügynek. Amikor azonban az igazgató megpróbálja kinyitni az iskola kapuját, egy szempillantás alatt dematerializálódik egy furcsa elektromos viharban. T. J. legrosszabb álmai váltak valóra, s most már nem marad más hátra, mint visszahívni barátait a táborból. Spinelli, Mikey, Vince, Gretchen és Gus eleinte hitetlenkedve hallgatják a sztorit, de hamar meggyőződnek barátjuk igazáról, amikor egy hatalmas fegyvert látnak kiemelkedni az iskola tetejéről, mely lézersugarat küld az ég felé.

T. J. és társai tehát elhatározzák, hogy belopóznak az épületbe nyomozni. A rosszfiúk azonban hamar észreveszik őket, és az üldözés során T. J.-t elkapják. Kiderül, nemcsak a suli és az igazgatójuk van veszélyben, hanem a nyári vakáció is. Az előző iskolaigazgató ugyanis, aki egyszer már megpróbálta kiiktatni a szabad foglalkozásokat a tanrendből, most még ádázabb tervet eszelt ki: egy lézersugár segítségével meg akarja változtatni az időjárást, és örök telet bocsátani a városra. Így persze soha nem lenne vége a tanévnek sem! Úgy tűnik, minden elveszett, de a kis csapat nem adja fel ilyen könnyen. Összehívják az összes gyereket, akit csak ismernek, és megfogadják, hogy tanáraik segítségével visszafoglalják az iskolát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top