Szabadidő

Steffi Graf

Hogy miért minden idõk legnagyobb nõi teniszezõje az 1969. június 14-én született Steffi Graf? Mert õ az egyetlen olyan játékos (nõi/férfi) aki megnyerte mind a négy Grand Slam tornát (Ausztrál Open, Roland Garros, Wimbledon, US Open) egy naptári évben – 1988-ban.

Ugyanebben az évben megnyerte az olimpiát is Szöulban. 22 Grand Slam tornát nyert, és ő az egyetlen, aki mind a négyet legalább négyszer megnyerte. Rajta kívül csak egy ember tudta megnyerni négyszer a Roland Garrost és Wimbledont. Ő mindezt 1988-ban, 1993-ban, 1995-ben és 1996-ban tette. A másik játékos Helen Wills volt a 30-as évek elején. Mindenkivel szemben pozitív a mérlege kivéve Martina Navratilovát (9-9) és Tracy Austint (1-1). Steffi 377 hétig volt világelső, és összesen 107 tornát nyert. Jelenleg a teniszsztár kismamaszerepben tündököl. A boldog apuka, akivel minden bizonnyal házasságot kötnek a kisbaba születése után, André Agassi, akit szintén leginkább a teniszezésben szerzett sikerei révén ismerhetünk.

A pár azért döntött úgy, hogy előbb lesz baba, azután menyegző, mert Agassinak fontos meccsei vannak idén nyáron és ősszel, ezért semmiféle ceremónia nem zavarhatja meg a felkészülést. Steffi ettől nem túl boldog, de megérti jövendőbelijét, hiszen eddig neki is csak erről szólt az élete. A nagy nap időpontjáról még semmit nem lehet tudni, mert Steffi kikötötte, hogy csúcsformában akarja kimondani az igent. Agassinak, tehát meg kell várnia, amíg a határozott menyecske visszaszerzi szülés előtti legjobb formáját. Nem könnyű a teniszsztárok egybekelése…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top