Szabadidő

Paul McCartney

Paul 1942-ben született Liverpoolban, elsõ gyerekként. 1957-ben a Liverpool Institute-ba vették fel gimibe, ahova menet az iskolabuszon ismerkedett össze George Harrisonnal.

Ivan Vaughant is a suliban ismerte meg, aki bemutatta John Lennonnak. John egy balladákat éneklő gitáros csoportnak a tagja volt, a Quarry Mennek. Paul a zene iránt apja révén kezdett érdeklődni, kinek saját jazzbandája volt. Paul eljátszott néhány dalt John előtt, akit ez lenyűgözött és megkérte, hogy álljon be közéjük. Az együttes számos változáson ment át, végül John, Paul, George és Ken Brown maradt. Paul arra biztatta a többieket, hogy több saját számot játszanak. A legtöbb dalt ő és John írta. 1961-ben a balkezes McCartney lett az együttes basszusgitárosa. Mikor a Beatles Londonba költözött, Paul inkább

a belvárosban maradt, színházba, kiállításokra járt, a fiúk közül ő volt

a „művészetes”. Miután menedzserüket, Brian Epsteint holtan találták 1967-ben, Paul volt az, aki a bandát összetartotta. 1968-ban randizni kezdett Linda Eastmannel, 1969-ben pedig össze is házasodtak. Három gyermekük született, Mary, Stella és James. A Beatles 1970-ben már nem az volt, ami régen, George majdnem elhagyta és Paul szólólemeze sem tetszett a többieknek. Később megalakította saját együttesét, a Wings nevű zenekart, velük (és szólóban) 26 albumot adott ki 28 év alatt. Paul több albumot adott el, mint bármely másik szóló énekes. A királynő lovaggá ütötte, magánélete pedig – rákban meghalt felesége után – új irányt vett, amikor is rátalált mostani barátnőjére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top