 |
– Minden percben zenélek. Egyre szövevényesebb és érthetetlenebb rendszerben kavarog bennem a muzsika, sokszor már számomra sem tiszta ez a keverék. Ezért csak egy-két dolgot valósítok meg a lemezeken a fejemben tomboló zenéből, hogy mindenki megértse, élvezhesse. Egyébként elég nagy gondot jelent, hogy azt, amit magamban formálok, hogy tegyem mindenki számára érthetővé.
– Annak érzem magam. Persze valójában senki sem az. Mivel én a zenélésből élek, a piac korlátozza a szabadságomat. Olyan alkotásokat kell létrehoznom, amiket a közönség is értékel.
 |
– Még nem. Rá vagyok kényszerítve arra, hogy megkeressem magamban azokat a dolgokat, amik hozzásegítenek ahhoz, hogy megvalósítsam önmagamat és céljaimat. Így egyre jobban ismerve magamat ráébredtem, hogy milyen jó hozzám az élet, milyen könnyen jöttek a sikerek.
– Maximálisan támogatnak. Elmondják szerepléseimmel kapcsolatban a véleményüket, amire én nagyon sokat adok. Egyébként az a problémám, hogy állandóan meg akarok felelni az elvárásoknak. Idegenek köszönnek rám az utcán, és én visszaköszönök, hiszen aki kedvesen közelít felém, ahhoz nekem is barátsággal kell fordulnom, még ha nincs is hozzá kedvem. Nem lehet elbújni, morcosnak lenni, mint azelőtt. Az emberek ebben nem engedékenyek – teljesen jogosan. Erre állandóan figyelni elég fárasztó. Már nem csak Phély Barnabás vagyok, hanem a United énekese is.
– Nem. Én nem játszom szerepet. Alapvetően barátkozó vagyok és nyitott a világra, az emberekre. Rá kellett jönnöm, az a sorsom, hogy kedves legyek az emberekhez. A nevem is erre kötelez. A Barnabás jelentése a “vigasztalás fia”. Ez nem lehet véletlen. Nomen est omen.
– A klasszikus értelemben vett sorsszerűségben nem. Az ember megszületik bizonyos adottságokkal, de a döntés mindig saját kezünkben van. Számomra az jelenti az élet szépségét, hogy látom, hogyan választok magamnak új irányokat, s az új lehetőségeket hogyan használom ki.
 |
– Nagyon sokat vagyunk együtt. Régóta zenélünk közösen, jó barátok lettünk. Régebben, amikor még nem voltuk ennyire elfoglaltak, gyakran mentünk együtt moziba. Akkoriban kéthetente volt egy koncertünk, most viszont mindig van dolgunk.
Ha az ember egyszer olyat csinált, amivel kivívta az emberek elismerését, feladja magának a leckét. Mindig a legtöbbet próbálom beleadni abba, amit csinálok. S mivel úgy érzem, hogy ez sikerül, ezért bízom magamban. Sokat nem gondolkozom a bukáson, mert ha egyszer vége lenne az együttesnek, akkor még mindig taníthatnék, és a tanítástól is ugyanilyen boldog lennék.
– Nagyon furcsa. Eleinte feltettem magamnak a kérdést : “Minket tényleg ennyit kell játszani? Tényleg ilyen népszerűek vagyunk?”. Ettől még nagyobb a tét.
– A zenekar tagjaiban, a barátnőmben, és persze a családomban. Ők állnak hozzám a legközelebb. Emellett sok ismerősöm van, sok ember vesz körül, de igazán jókat néha nem is az ismerősökkel beszélgetek, hanem vadidegenekkel. Szívesebben nyílok meg azok előtt, akikről tudom, hogy nem élhetnek vissza bizalmammal, mert a bizalom számomra még a zenénél is fontosabb.
