nlc.hu
Szabadidő
Mick Fleetwood

Mick Fleetwood

Michael John Kells Fleetwood 1947. június 23-án született Angliában. Bár internátusokban nõtt fel, szíve mégis inkább a zenéhez húzta.

13 éves korában apjától kapott egy dobfelszerelést, és autodidakta módon Cliff Richard, The Shadows és az Everly Brothers számaira tanult meg játszani. A doboláson kívül még szeretett vívni és színészkedni, 15 évesen nővéréhez költözött Londonba, hogy megvalósítsa álmát. Egy szomszéd srác beszervezte Cheynes nevű zenekarába 1963-ban. Itt találkozott John McVie-vel, aki később a Fleetwood Mac basszusgitárosa lett. Egy koncerten ismerkedett össze jövendőbeli nejével Jenny Boyd-dal is. Miután ez az együttes felbomlott, Mick több zenekarban is játszott, míg el nem határozta Peter Greennel és John McVie-vel, hogy saját bandát alakítanak. Mick szinte éjjel-nappal az együttessel foglalkozott, eközben felesége két gyermekük felnevelésével volt elfoglalva – többek közt. Mick ugyanis rájött, hogy Jennynek és Bob Westonnak a bandából viszonya volt, ezért Bobot kirúgta. Mikor a másik Bob, Welch is kiszállt, gitárosra volt szükség, akiket Fleetwood Lindsey Buckingham és Stevie Nicks személyében meg is talált. 1977-ig élete elég érdekes fordulatot vett, feleségétől elvált, majd újra házasodtak, majd megint elváltak, Mick végül Stevie Nicks-nél kötött ki. Egészen 1979-ig mikor Sara Recor lett Mick következő „áldozata”. Ekkor derült ki Mick cukorbetegsége, de ez szerencsére nem volt nagyon súlyos. 1988-ban Sara-val összeházasodtak. Sarat 1995-ben Lynn Frankel követte, akit Mick turné közben vett el. Bár Mick nemrég lett nagypapa, feleségével saját család alapításán gondolkoznak. Az újraegyesült Fleetwood Mac-kel Magyarországon is járt Micknek több szólóalbuma is volt, sőt éttermeket is nyitott. 1998. január 12-én vették fel a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top