nlc.hu
Szabadidő
Illés Endre

Illés Endre

Az író, színmûíró, a Szépirodalmi Kiadó egyik vezetõje a mûfordítás terén is nagy érdemeket szerzett. Ma lenne 99 éves.

Illés Endre Csütörtökhelyen született 1902-ben. Először az Est Lapokban, majd a Nyugatban publikált, később pedig a Nyugat utódjának, a Magyar Csillagnak lett munkatársa. Irodalmi kritikáin kívül szépprózával is foglalkozott. Közvetlenül a háború előtt lett a Révai Rt. irodalmi igazgatója, majd a Révai, később a Szépirodalmi Kiadót vezette. Novelláival és esszéivel lett igazán sikeres, az utóbbiakban felhasználta a nagy nyugatos esszéírók hagyományait a legújabb pszichológiai, irodalomtudományi újításokkal ötvözve. Szintén nagy jelentőségű Krétarajzok című sorozata, amiben írók és műveik történetét írta le. Fordítói munkásságát dicséri a Vörös és fekete és a Pármai kolostor magyar kiadása, színpadon pedig a Törtetők vagy a Türelmetlen szeretők című darabjai is jelen voltak. 1986-ban hunyt el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top