nlc.hu
Szabadidő
George Bernard Shaw

George Bernard Shaw

Az írek drámairodalmának, és a fanyar humornak egyik legnagyobb képviselõje volt Shaw, akinek nevét például a Pygmalion címû darabjáról ismerhetjük, ennek alapján készült a My Fair Lady címû musical. Ma lenne 145 éves.

Shaw első színdarabját 42 évesen írta, de ezzel cseppet sem késett el, hiszen 94 évesen halt meg. Az ír származású, őskelta szülők gyermeke kissé zaklatott családból származott, apja leginkább a kocsmákat látogatta, amíg anyja otthon zongorázott. Shaw fiatal korától dolgozott, az iskola befejezése előtt kivették onnan és egy ingatlanközvetítőhöz került. Emellett azonban tovább képezte magát, anyjától zenét tanult, és közben a könyvtár állományának nagy részét elolvasta. Az anyjától tanultaknak nagy hasznát is vette, hiszen később zenekritikusként is tevékenykedett. Később Londonba költözött, mivel anyja egy angol zongoraművész után szökött Angliába. Apja fia munkával keresett pénzéből élt, és az ifjú Shaw ezt már nem tudta elviselni. Anyját követte tehát, amikor Londonba utazott.

Itt megnősült, és zenekritikák, tanulmányok írásából élt. Összebarátkozott Oscar Wilde-dal, és H. G. Welsszel. Első drámáját 42 évesen írta, a címe Warrenné mestersége, és bár tetszést aratott, sokáig nem merték bemutatni, ehhez még húsz évet kellett várni. A gazdag bordélytulajdonosnő és lánya története akkor is nagy botrányt kavart. További fontos művei: Caesar és Cleopátra, Ember és emberfeletti ember, Szent Johanna. Drabjai sikere után korábban írt regényeit is kiadták. Műveiben helyenként maró gúnnyal bírálja a társadalmat, de ezt mindig kifejezetten a szó jó értelmében vett szórakoztató formában teszi. 1950-ben hunyt el, amikor leesett a bicikliről és koponyaalapi törést szenvedett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top