Szabadidő

Apa és lánya

Angelina Jolie és édesapja, Jon Voight nem elsõ alkalommal szerepelnek együtt, mégis a Lara Croft: Tomb Raider címû filmben játszott apa és leánya szerep különleges élmény volt Angelina számára:

„Sokszor kérdezték már tőlem, hogy vajon könnyebbé vagy nehezebbé tette-e számunkra a munkát az, hogy valóban egy család vagyunk. Ez az első ilyen szereposztásunk, és ez is mutatja, hogy nem olyan egyszerű megoldani ezt a feladatot. A filmbéli szereplők viszonya, egymásnak mondott szavai a való életünkre, személyes kapcsolatunkra is óhatatlanul hatással vannak. De ez a film rendkívüli – azért, mert apámmal a valóságban is hasonló szálak fűznek össze minket. Lara, mikor hivatást választ, követi apja példáját – ahogy én is… A szüleim kicsi koromban elváltak – Lara is korán elveszíti édesapját -, de az apám mégis mindig mellettem állt, közel volt, rengeteg dologra megtanított, és Lara is szinte minden nap „beszélget” édesapjával, sokat gondol rá.

Ezért szívmelengető érzés volt egymás szemébe nézni, beszélgetni, úgy, hogy mind a ketten jelmezben voltunk, akcentussal beszéltünk, játszottunk, azaz azt csináltuk, amit mindketten imádunk – és mégis, mintha a valóságban történt volna mindez…” Lara Crofttal július 5-étől a magyar mozinézők is találkozhatnak a filmvásznon – a számítógépes játékot kedvelők pedig egy bajnokságon is részt vehetnek, július 5-étől 8-áig a Hollywood Multiplex mozikban, a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban egyaránt.

(A film kísérőzenéjét tartalmazó album aktuális slágere: U2 – Elevation)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése