nlc.hu
Szabadidő

Claudia Schiffer, a jó parti

Claudia Schiffer évi 9 millió dolláros fizetésével a világon a legjobban keresõ modell.

A Forbes magazinban közzétett listán rögtön utána Christy Turlington (8,5 millió dollár), Gisele Bundchen (8 millió dollár) majd Cindy Crawford (6,3 millió dollár) és Tyra Banks (5,5 millió dollár) következnek. A világszép hölgyek leginkább a nagyvállalatokkal kötött hosszú távú, jól bebiztosított szerződésekből kapják meg e hatalmas összegek nagy részét, pedig nem ritka, hogy a felkapott modellek egyetlen fellépéséért akár 50 ezer dollárt is felajánlanak. Közülük egyedül Gisel szerepel még a kifutókon. Schiffernek elég volt a Revlonnal és a Citroënnel szerződnie, valamint egy különleges fürdőruhákat bemutató naptárba bekerülnie, hogy a fenti összeg boldog tulajdonosa lehessen. Nem feltétlenül tétlenkednek azonban ők sem, hisz legtöbbjük saját üzletbe kezdett. A 20 milliót érő Turlington például saját szépségápolással foglalkozó céget alapított, így estéit most már a kifutók helyett otthon a könyvelés fölé görnyedve tölti. Szegény! Nem mindenkinek jön össze azonban elsőre, Schiffer, Turlington, Elle McPherson és az isteni Naomi mind nevüket adták a Fashion Café étteremlánchoz, amely aztán csúfosan megbukott.

A hölgyeket, bár formálisan nem voltak tagok az üzletben, mégis anyagi ellenszolgáltatás fizetésére kötelezték, amiért az üzlethálózat rendezvényein megjelentek. Szerencsére volt miből kifizetniük!

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top