A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi István tanítványa volt. A hatvanas években állított ki először, egyéni kiállítása volt Izraelben (1966), és Olaszországban (1969), nagyobb anyaggal szerepelt Lengyelországban és Jugoszláviában. Visszatérő motívumai az ősi, történelmi múlt, a letűnt kultúrák tárgyi-szellemi maradványai, töredékei, az enyészetté vált, fényes múltat idéző romvárosok. Fő műve a szürrealitás és szimbólumsugalló jelképiség elemeit egyesítő olajmonotípia sorozat (Requiem 7 képben, elpusztult emberek és városok emlékére) és a városmetamorfózis képei. Egész életművének összegzését, a 48 táblából álló Labirintus-sorozatot a művész halála után mutatták be először a Műcsarnokban.
