Kezdetben hivatalnok, majd tanár volt, s működött színikritikusként is. Első verseskötete Vizek és földek címmel 1930-ban jelent meg. Firenzében a Solaria folyóirat körül csoportosult írókhoz tartozott. 1938-tól Milánóban élt, ahol 1940-ig a Tempo című hetilapot szerkesztette, majd a Konzervatórium olasz irodalomtanára lett. 1953-ban (Dylan Thomasszal együtt) Etna-Taormina-díjat kapott, 1958-ban pedig Viareggio-díjjal tüntették ki. Jelentős versesköteteket írt, s ismert Értekezés a költészetről című esszéje. Tanulmányaiban a költészet és az élet egységét, a költő elkötelezettségét hirdette. Kitűnő műfordításokat tett közzé, főként az angol és a klasszikus irodalom tolmácsolásában jeleskedett. 1959-ben irodalmi Nobel-díjat kapott “lírájáért, amely klasszikus tisztasággal és tragikus életérzéssel fejezi ki korunkat”. Leghíresebb költeményeit magyarul is olvashatjuk, ő maga is többször járt hazánkban, Balatonfüreden fát ültetett.
