Szabadidő

A nap menüje (09. 11.)

Mai menünk alföldi tyúkgulyás csipetkével, második fogásként pedig vargabéles.

Alföldi tyúkgulyás csipetkével







  2  
Hozzávalók


  • 1 közepes tyúk

  • 1 nagy fej vöröshagyma

  • 30 dkg vegyes zöldség

  • 1 kg burgonya

  • 15 dkg lecsó

  • 1 tojásos csipetke

  • só, pirospaprika

  • 1-2 gerezd fokhagyma

  • 1 mokkáskanálnyi köménymag.

    Elkészítés

    A megtisztított tyúkot – beleértve máját és zúzáját is – feldaraboljuk, és sóval megszórjuk. Felhevített zsírban megpirítjuk a finomra vágott hagymát, pirospaprikát hintünk rá, és gyorsan elkeverjük. Rátesszük a húst, ezzel ismét jól összevegyítjük, majd köménymaggal és az apróra vágott fokhagymával fűszerezzük. Mérsékelt tűzön, lefedve pároljuk, mindig csak kevés vizet adva hozzá, és időnként megkevergetjük. A kockára vágott zöldséget külön vízben félpuhára főzzük. Ha a hús már majdnem puha, hozzáadjuk a lecsót, a felkockázott burgonyát, ráöntjük a zöldséget – levével együtt – , és ízlés szerint fűszerezzük. Addig főzzük, míg majdnem teljesen megpuhul, és tálalás előtt belefőzzük a házi készítésű csipetkét.


    Jó tanács:
    Ez a leves nagyobb társaság számára is elegendő, hisz mire megfő, kb. 4-5 liter lesz. Paradicsomot és paprikát is tehetünk bele lecsó helyett.


    Vargabéles

    Hozzávalók:


  • 1 csomag réteslap

  • 400 g 8 tojásos cérnametélt

  • 250 g tehéntúró

  • 4 db tojás

  • 3 dl tejföl

  • 150 g cukor

  • 50 g tisztított mazsola

  • 1 vaníliás cukor

  • 50 g vaj


    Elkészítés:

    A túrót áttörjük, utána elkeverjük a tojássárgájával, vaníliáscukrot adunk hozzá, és belekeverjük a tejfölt és a cukrot is, valamint a mazsolát. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, összekeverjük a tojássárgájából készült masszával, s hozzátesszük a közben kifőtt cérnametéltet.
    Egy mélyebb tepsit vajjal kikenünk, kibéleljük a csomagból kivett egyik réteslappal, vajjal meglocsoljuk (a többi lapot közben nedves abroszra helyezzük, hogy ne száradjanak ki), erre ráhelyezünk egy réteg túrós tölteléket. Végül a bélest lefedjük a másik réteslappal. Valamennyi réteslapot bekenhetjük olvasztott vajba mártott kenőtollal.
    Előmelegített, középmeleg sütőben sütjük. Amikor a tészta elkészült – a sütőből kivéve – 15-20 percig pihentetjük, kockára vágjuk, porcukorral megszórjuk, tálaljuk.
  • Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

    Címlap

    top