Szabadidő

Inspiráció

A Mûhely Alapítvány már nyolcadik éve rendezi meg fiatal, tehetséges koreográfusoknak fellépési lehetõséget biztosító est-sorozatát. Ugyanez történik most is a Trafóban december 7-én és 8-án este 8-tól.





A program célja a fiatal, nagyközönség előtt még ismeretlen tehetségek felkutatása és bemutatása, valamint olyan eredeti ötlettel, kísérlettel jelentkező, már ismert művész támogatása, aki általa még nem használt eszközökhöz, témákhoz fordul. További fontos szempont, hogy lehetőséget kapjanak azok, akik az alapítvány és a felkért szakemberek szerint rendelkeznek olyan tehetséggel, amely alapján meghatározó szerepet tölthetnek be a jövőben a kortárs előadó-művészetben.

Az idei estekre 12 jelentkező adta be pályázatát. A bemutatásra kerülő 3–5 darabot háromtagú szakmai zsűri választotta ki (a szórólap nyomdába kerülése után) írásos pályázati anyag és rövid munkabemutató alapján.

Az est programja:

Bata Rita: Teljesen áttetsző
Gergye Krisztián: E. SCH. EROTO
Nagy Andrea: Figyelem
Umniakov Nina: Budapest, la nuit


Gergye Krisztián: E. SCH. EROTO
„Schiele képei számomra önfelismerések. „Mintha ferde tükrök.” saját belső éneim titkos analógiái. Magamban keresve portréit alkotom meg önarcképemet. (…)
Mozdulatlan lények. Táncolnak. Merev, görcsös, csontos vágyak és gesztusok. Őszinteségük nem vád, nem támadás. Csak felismerés és önvállalás.”

Bata Rita: Teljesen áttetsző
“jelenben
az idegben erő… játssza csak a magáét !
tudom, hogy fájok Neked… akarom, hogy értsd!
…de nem teszem. kiszámíthatatlan lényeg
kizárom a világot”

Nagy Andrea: Figyelem
Távolodunk egymástól. Az egymáshoz fűző erő egyre gyengül, míg végül eltűnik. Elveszítjük a kapcsolatot. Magunkba zárkózunk, magunk maradunk. Magunk maradunk?”

Umniakov Nina: Budapest, la nuit
“Budapest éjszaka, ahogy magyar-orosz-franciaként érzem, látom. Felkértem különböző művészeti ágak jeles képviselőit, hogy vegyenek részt ennek a témának a színrevitelében.”

További információ: Műhely Alapítvány, 456-2045.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top