A 20. század első két évtizedében elinduló műtermi fotográfusnőknek nehéz utat kellett bejárniuk, amíg megküzdve az előítéletekkel, a szervezett oktatás hiányával, a férfi kollégák oldaláról érkező szakmai féltékenységgel kivívták a közönség és a szakma elismerését.
Legtöbbjük külföldön tanult, több nyelven beszélt, gyakorolta a képzőművészeteket, elsajátította a legújabb technikai vívmányokat.
A sokoldalúan művelt, az értelmiség, a művészvilág különböző rétegeivel szoros kapcsolatot fenntartó, megélhetésükért és művészi önállóságukért keményen dolgozó művésznők tevékenységük eredményeként nemzetközi mércével mérve is jelentős örökséget hagytak az utókorra.
S miközben a modern, független asszonyi lét nehézségeivel küzdöttek társai, segítői, nyomon követői voltak a progresszív irodalmi, zenei, mozgásművészeti és festészeti tendenciáknak, törekvéseknek.
