Sophie választ

Elsősorban azért, mert Styron számára a déli konzervatív hátország – akárcsak Faulkner esetében – személyiségmeghatározó evidencia, amelyet csak önmaga erkölcsi teherbírásának súlyos próbatételével lehet meghaladni. A Sophie választ-ban a második világháborús hadszintért sikeresen megúszó déli amerikai írópalánta – maga Styron – egy olyan háromszög poklába keveredik bele, ahol a másik két „emberi tényező” ugyanezen háború traumájának a perverzitás fokáig sérült pólusa: a regény végén a kettős öngyilkosság a szeretet és gyűlölet, az irracionálissá fejlődő, szinte állati ragaszkodás és kínzás, tapadás és taszítás logikus következménye, shakespeare-i konzekvencia.

Sophie, ez a konzervatív, sőt antiszemita lengyel lány a véletlen folytán kerül Auschwitzba, ahol előkelő árja létére zsidósorsot él meg, olyan sorsot, amelyen szerelmének, Nathannak fizikailag nem kell átesni. S itt jön a regény egészen eredeti paradoxona: Nathan számára az európai lidércnyomás – még közvetlen átélés híján is – olyan személyes katasztrófát jelent, amely logikusan vezet el a világ teljes megtagadását jelentő őrületig. E két ember egymáskínzásában, eszelős szeretkezéseiben, harcában azért nem lehetséges békében feloldódó megnyugvás, mert a fasizmus patológiája sejtjeikig megfertőzte őket. Hiába akarják a megváltást, már képtelenek rá.

William Styron nagyszabású regényét izzó morális szenvedély, a témához méltó, már-már önkínzásnak ható emberi felelősségtudat fűti. A Sophie választ az újabb amerikai irodalom egyik kimagasló alkotása, amelyből Alan J. Pakula rendezésében, Sophie szerepében Meryl Streeppel világsikerű film is készült.