nlc.hu
Szabadidő

Sophie választ

A déli fehér protestáns Styron személyes küzdelme azzal a háttérrel, hagyománnyal, amelyet neveltetése, emberré serdülésének színhelye rátestált, a háború utáni amerikai irodalom egyik legvonzóbb életmûvének forrása.




Elsősorban azért, mert Styron számára a déli konzervatív hátország – akárcsak Faulkner esetében – személyiségmeghatározó evidencia, amelyet csak önmaga erkölcsi teherbírásának súlyos próbatételével lehet meghaladni. A Sophie választ-ban a második világháborús hadszintért sikeresen megúszó déli amerikai írópalánta – maga Styron – egy olyan háromszög poklába keveredik bele, ahol a másik két „emberi tényező” ugyanezen háború traumájának a perverzitás fokáig sérült pólusa: a regény végén a kettős öngyilkosság a szeretet és gyűlölet, az irracionálissá fejlődő, szinte állati ragaszkodás és kínzás, tapadás és taszítás logikus következménye, shakespeare-i konzekvencia.

Sophie, ez a konzervatív, sőt antiszemita lengyel lány a véletlen folytán kerül Auschwitzba, ahol előkelő árja létére zsidósorsot él meg, olyan sorsot, amelyen szerelmének, Nathannak fizikailag nem kell átesni. S itt jön a regény egészen eredeti paradoxona: Nathan számára az európai lidércnyomás – még közvetlen átélés híján is – olyan személyes katasztrófát jelent, amely logikusan vezet el a világ teljes megtagadását jelentő őrületig. E két ember egymáskínzásában, eszelős szeretkezéseiben, harcában azért nem lehetséges békében feloldódó megnyugvás, mert a fasizmus patológiája sejtjeikig megfertőzte őket. Hiába akarják a megváltást, már képtelenek rá.

William Styron nagyszabású regényét izzó morális szenvedély, a témához méltó, már-már önkínzásnak ható emberi felelősségtudat fűti. A Sophie választ az újabb amerikai irodalom egyik kimagasló alkotása, amelyből Alan J. Pakula rendezésében, Sophie szerepében Meryl Streeppel világsikerű film is készült.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top