A szöveg olyan, mintha Krúdy prózájának álomszerűségét, Kosztolányi és Weöres költészetének csillogását Fellini Amarcord- jának humorával és Hrabal Sörgyári Capriccio–jának emberszeretetével kevernénk.
Amit mi ajánlunk egy könnyű, nyári estére:
Gálffi, Kiss Mari és Mácsai együtt játszik a színész–növendékekkel.
Lessük meg, kiről álmodik a rossz lány?
Miről a rendőr, a postás, a tengerészkapitány?
Hallgassuk ki, mit énekel a szél?
Értsük meg, miért mérgezi nejét a tanító?
Kövessük, kinek van két férje vagy három felesége?
Figyeljük, hogy ki kibe szerelmes, és miért?
Egy lepkeszárnyú mű a Madách Kamarában.
Negyven szerep szikrázik a színpadi kaleidoszkópban: a fiatalok
sugárzó életkedvéből, a felnőtt színészek tapasztalatából, az élő zenéből, a versekből – dalokból – táncokból – párbeszédekből, a színpadi együttlét sok szólamából ritka derűs hang áll össze. Ez a hang, akár ódivatúan hangzik, akár nem: a szereteté.
 |
(jún. 22., 23., 24., 25., 27., 28., 29., júl. 1., 2., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 12., 13. Az előadások 19.30-kor kezdődnek!)
Élete főművének tartotta e munkáját Dylan Thomas, a modern angol költészet legnagyobb alakja. Londoni bemutatója óta klasszikussá nőtt ez a gyönyörű szöveg: a legkülönbözőbb országok színpadain játsszák újra meg újra, a New York-i Broadwaytól Berlinig, Moszkvától Tokióig láthatta a közönség.
Mi valójában ez a látszatra habkönnyű, pilleszárnyú mű, a kisváros kisembereinek huszonnégy órája, a humorból, fecsegésből, prózai párbeszédekből, versekből, dalokból, szerelmi suttogásokból, emlékekből és sistergő pletykafoszlányokból szövődött áradás?
 |
A műfaj nagyon modern és nagyon régi. Végső soron huszadik századi mese ez. Dylan Thomas humort olt az ősi formába, iróniát csempész a sorok közé: mintha egy nevetéstől visszhangzó álombeli színpadon bukdácsolnának a szereplők. Az éjféltől éjfélig tartó történet a lét, az örök körforgás gyönyörét, az élet legyőzhetetlen derűjét hirdeti.
