nlc.hu
Szabadidő
Fiesta Domingóval

Fiesta Domingóval

Placido Domingo a világ egyik legnagyobb énekmûvésze és legjelentõsebb mûvész egyénisége, akit most élõben hallgathat a magyar közönség is augusztus 9-én.





Domingo negyvenöt éve, tizenhat éves kora óta szinte megállás nélkül, állandóan dolgozik, tanul, utazik és előadásokon vesz részt és úgy érzi, hogy egyre többet teljesít. Eddig több mint 50 videofelvétele és 3 színházi előadásának filmfelvétele készült el, köztük Zeffirelli „Traviata”-ja és „Otello”-ja, valamint Rossi „Carmen”-je. Számos szimfonikus zenekari koncertet is dirigált, többek közt a Chicago Szimfonikusokat és a London Szimfonikusokat, de több lemezfelvételt készített karmesterként is. Operaénekesként Monterrey-ben a „Traviata” Alfred-jeként lépett először színpadra, majd ezt követően két és fél évet töltött az Izraeli Nemzeti Operánál, ahol 280 előadásban 12 különböző szerepet alakított. Repertoárjának 119 különböző szerepe magában foglalja az olasz és francia operairodalom minden jelentős figuráját.





A közelmúltban élete első orosz nyelvü főszerepét énekelte Csajkovszkij „Pique Dame” című operájában a Metropolitan-ben és a Bécsi Operában. Ő volt az első klasszikus művész, aki szóló koncertet adott New York-ban a Central Parkban, ahol a rossz idő ellenére több mint 400.000 ember hallgatta meg. Budapesti fellépését követően a híres Salzburgi Fesztiválra utazik, ahol a new-york-i METROPOLITAN Opera Zenekarával James Levine irányításával Wagner műveket énekel. Placido Domingo egy különleges jótékonysági koncertjével dollármilliókkal támogatta az 1985-ös mexikói földrengés áldozatait, ahol ő maga is elvesztette négy hozzátartozóját. Műsorában elsődlegesen barokk művek szerepelnek, de a modern és kortárs zeneműveket is szívesen szólaltatják meg.





A Failoni Zenekar az elmúlt néhány évben a NAXOS kiadóval szoros együttműködésben több mint negyven CD lemezfelvételt készített, melyek közül kettő az „Év lemeze” kitüntető címet is elnyerte Londonban. A Győri Balett egyik sikerdarabját, az angol Benstead „Carmen” zenéjét is a Failoni Zenekar játszotta. 1999 augusztusa óta az Olaszországban élő világhírű karmester ÁCS János a zenekar művészeti vezetője, koncertmestere pedig Nagy Béla.

BRAVISSIMO AM és az OPERA STAGIONE kooprodukciójában 2002. augusztus 9-én, pénteken este fél 9 órakor Megyeri úti UTE Stadion FIESTA BUDAPESTEN PLACIDO DOMINGO világhírű tenoristával címen látható és hallgatható a koncert!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top