Matt Damon, a címszereplő nem emel kifogást, sőt. „Annyira belejöttem az akcióhős szerepébe, hogy újra szeretnék támadóállást fölvenni. A Bourne-rejtély arról szól, hogyan találja meg identitását egy amnéziás szupergyilkos. A folytatás azt mutathatná be, hogy miután ez az ember rájött, kicsoda ő, és mit keres ezen a világon, megpróbál valamit kezdeni ezzel a tudással. Igazi emberi dráma elmesélésére nyílna lehetőség, és persze még több koponyalékelésre meg lövöldözésre, amit, mi tagadás, marhára élveztem.”
|
Nem vélekedik erről másképpen Doug Liman rendező sem, akiről köztudott, hogy ritkán rejti véka alá a véleményét. „A Bourne-rejtély elkészítése hihetetlen lidércnyomás volt, de szívesen belevágnék egy újabb történetbe. Én a független filmből jöttem, ahol kis stábok forgatnak kevés pénzből, úgyhogy föl kellett kötnöm a gatyámat, amikor ezt a drága, szélesvásznú mozit vezényeltem. Ahhoz sem voltam hozzászokva, hogy a jelenetek negyedét újra kell forgatni, attól meg végképp lehidaltam, hogy a stúdió szó nélkül hozzám vágta azt a pénzt, ami még pluszban kell hozzá. Szóval az egész olyan, mint amikor az ember egy Mini Morrisból átszáll egy tizennyolc-kerekű kamionba – de éppen ezért felemelő érzés!”