nlc.hu
Szabadidő
Sztár-látlelet

Sztár-látlelet

Az exminiszterelnök ezúttal a konyhaasztal sarkán szkanderozik a fiával, s a humorista arcán sem a megszokott mosoly fénylik, amint a Lukács fürdõ vizében lebeg. A színész most az életben játssza el a Nem élhetek muzsikaszó nélkül fõszerepét, a tévésztár nyakán az üvegben saját vére piroslik.

Négy esztendő alatt 75 millió példány fogyott el abból az újságból, melyet 1998 őszén a legtöbb médiaszakértő nem igazán tartott életképesnek. Saját stílustalanságukba fulladt pletykalapokat, a magyar sztárvilág “szűk keresztmetszetét”, fojtogató témahiányt emlegetve, legfeljebb tisztes vegetálást jósoltak egy ilyesfajta kiadványnak.





Másként alakult. Az “ötcsillagos magazin” hónapról hónapra feljebb kapaszkodva utasította maga mögé közvetlen vetélytársait, ezenfelül az ország legnagyobb példányszámban fogyó, sőt legolvasottabb lapja is lett. Szerkesztői hinni akartak abban, hogy a tömeges siker nem feltétlenül azonos az ízléstelenséggel, a nívótlansággal, miközben az “ezerfejű szörnyeteg”, a Mélyen Tisztelt Publikum igényeit igenis ki kell elégíteni.

Ha sikerült a harmincas években a Színházi Életnek, ha a hatvanas-hetvenes években a kor viszonyai között képes volt erre a Film, Színház, Muzsika, miért ne sikerülhetne a Storynak is?

Köszönet mindazoknak, akik hittek a lehetőségben: Íme az első négy esztendő “sztár-látlelete”.


Kapható a legtöbb könyvesboltban, illetve az album képei – fotókiállítás keretében – megtekinthetők az Árkád bevásárlóközpont (XIV. ker. Örs vezér tere) második emeleti Libri könyváruházában, szeptember 22-éig.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top