nlc.hu
Szabadidő
Aerobik Kongresszus

Aerobik Kongresszus

Idén ötödik alkalommal kerül megrendezésre az Õszi IFAA (International Fitness and Aerobik Academy) Aerobik Kongresszus.





A szervező Fitness Company – aki az idei áprilisi Nike Aerobik Hétvégével együtt immár nyolc nagy sikerrel zárult kongresszust tudhat maga mögött -, október 5-6-ra a világ legismertebb aerobik előadóiból vonultat fel csapatot, akik mellett a Fitness Company legkiválóbb tanárai tartanak majd bemutatót.

A rendezvény legnagyobb szenzációja a spinningszülőatyja, az amerikai Johnny G érkezése lesz, aki szombaton és vasárnap is tart majd a résztvevőknek egy-egy fantasztikusnak ígérkező spinningórát, a Fitness Trade által a vendégek rendelkezésére bocsátott több, mint száz csúcskategóriájú eredeti spinningkerékpár segítségével. Az érdeklődők a két nap alatt egy üzleti szeminárium sorozaton is részt vehetnek, ahol a magyarországi fitnesz szakma prominensei tartanak majd előadásokat. A rendezvény fő támogatója a Nike, és a Technogym.





A rendezvény a hazai fitnesz és aerobik szakmában tevékenykedő edzőknek és szakembereknek értékes továbbképzési lehetőséget jelenthet, emellett a Fitness Company várja mindazokat is, akik szeretnének egy intenzív, mozgással teli hétvégét eltölteni a szakma legszínvonalasabb óraadóinak társaságában.

A rendezvényen a Fitness Company tanárai tartanak bemutatókat, köztük a legsikeresebb hazai edzők; Pati Nagy Attila, Kálmán István, Kárai Orsi, Gáspár Kata, Fi Emília, Varró Gyula, Kiss Mónika, valamint a külföldik: Alex Ventura, Ciryll Lüthi, Sampa van der Berg.

Részletes program és információ a Fitness Company honlapján (www.fitnesscompany.hu) található, valamint a 06/30-964-4779-es telefonszámon, és a fitcom@matavnet.hu e-mail címen kérhető.

 



 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top