nlc.hu
Szabadidő
A kis Vin Diesel napidíja

A kis Vin Diesel napidíja

A legnagyobb karrierek is egy véletlennel kezdõdnek. Vin Diesel, az xXx sztárja (hazai bemutató: október 10.) mára a legnagyobbak között van, filmenként 20 milliót keres, és három évre elõre be van táblázva a forgatási naplója (egyebek között az xXx második részével).




De ha hétéves korában fogadásból nem tör be egy üres New York-i színházterembe, most talán színész sem volna.

De 1974-ben ő és a haverjai puszta szórakozásból széttörtek néhány széket egy Manhattani teátrum nézőterén. A színház művészeti vezetője kapta rajta a lurkókat, és ahelyett, hogy a büntetésről gondoskodott volna, meggyőzte őket, hogy színészkedjenek a társulatában.

– Biztos voltam benne, hogy a rendőrséget hívja – emlékszik most Vin Diesel arra, akinek évi 50 milliós bevételét köszönheti. – Ehelyett azt mondta, gyertek ezentúl minden nap. De pont négykor kell érkezni, és meg kell tanulnotok a szövegeteket.
Diesel nemsokára meg is kapta első színészi fizetését: gyerekstatisztaként minden este 20 dollár ütötte a markát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top