nlc.hu
Szabadidő
Robert Rodriguez: “Reneszánsz ember vagyok, bocs

Robert Rodriguez: “Reneszánsz ember vagyok, bocs

Meglehetõsen furcsán fest a Kémkölykök 2 (Spy Kids 2 - hazai bemutató: 2003. január 16.) címû családi akciófilm stáblistája. A legfontosabb feladatok mellett ugyanaz a név szerepel: Robert Rodriguezé.






Spy Kids 2
Ő a film forgatókönyv írója, rendezője, operatőre, zeneszerzője, vágója, hangmérnöke, sőt trükkmestere is. Miért ez az álláshalmozás? Válaszoljon ő maga. „Az első rész frenetikus sikere után a stúdió azt mondta, Robert, hozzád vágunk 60 milliót, csinálj még nagyobb filmet – meséli Rodriguez. – De én udvariasan elhárítottam a gáláns ajánlatot, mondván, fiúk, szeretlek benneteket, a kedvetekért megcsinálom 38 miláért, legfeljebb többet dolgozom.







Robert Rodriguez
Persze ez csak vicc, ahogyan az is, amit mondani szoktam: én már csak ilyen reneszánsz ember vagyok, az égvilágon mindenhez értek, és a világítást csak azért nem vállaltam, mert nincs harmadik kezem. Igazából arról van szó, hogy a film minden egyes részét az irányításom alatt akartam tartani, hogy pontosan olyan legyen, amilyennek megálmodtam. A srácaimnak azért megengedtem, hogy itt-ott beleszóljanak, mert baromi jó ötleteik szoktak lenni. Mondjuk ezen sem kell csodálkozni, elvégre őket is én csináltam…”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top