nlc.hu
Szabadidő
Bruce Lee

Bruce Lee

Az eurázsiai szülõktõl származó Bruce Lee hároméves korában Hong Kongba költözött. Ott kezdett el már fiatalon filmezni, Li Siu-lung, azaz "Kis Sárkány" néven.




Lee a St. Francis Xavier Főiskolára járva tanulta meg harciasságát a küzdősportokban kiélni. Az USA-ba visszatérvén filozófiát tanult, majd kung fu-tanárként kereste meg a kenyérre valót. Egy versenyen választották ki az 1966-os „The Green Hornet” sorozatba, Kato szerepére. 1969-ben kapta első nagyfilmes szerepét a „Marlowe”-ban, egy forgatókönyvírónak köszönhetően, aki óráira járt.

1973-ban aztán jött a nagy áttörés, az „Enter the Dragon” című film révén. Ugyanebben az évben debütált, mint rendező is, a „Return of the Dragon”-ban. Sokan ezt tartják legjobb filmjének. A „The Game of Death” forgatásán Hong Kongban Lee összeesett, epilepsziás roham miatt. Miután bevett egy fájdalomcsillapítót, elaludt – és soha többet nem ébredt fel. Még ma is élnek a pletykák, miszerint Leet kung fusok egy csoportja ölte meg, akik haragudtak rá, hogy megmutatta a világ számára „üzleti titkaikat”. Bármi is legyen halála oka, legendája nem halt meg, több évvel később „új” filmek jelentek meg vele, amiben régebbi filmjeiből vágtak össze jeleneteket. Titokzatos módon fia, Brandon Lee is egy film forgatásán hunyt el 1993-ban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top