Legalábbis ezt hitette el magáról a csalás nagymestere, aki olyan tehetséges és ügyes volt, hogy több millió dolláros hasznot zsebelhetett be a hamisított csekkek segítségével. Carl Hanratty (Tom Hanks), az FBI ügynöke a fiatal szélhámos nyomába szegődött, és legfőbb feladatának tekintette, hogy elkapja és bíróság elé állítsa. Frank azonban mindig egy lépéssel előtte járt, mintha csalogatná, hogy folytassa a hajszát…
A sztori még hollywoodi mércével is túlzónak tűnhet – ám az a meglepő igazság, hogy a film megtörtént eseményeket dolgoz fel, méghozzá az egykori elkövető önéletrajzi írása alapján. Frank W. Abagnale, Jr. hasonló címen jelentette meg könyvét, mely arról szól, hogy tinédzserként hogyan adta ki magát pilótának, ügyvédnek, orvosnak és tanárnak, és álszemélyiségei, de főleg az ügyesen hamisított csekkek révén hogyan jutott több millió dollárhoz.