Himalája

Só, melyet minden évben ők maguk termelnek ki, majd cserélnek el gabonára messze, nagyon messze, a hegyek lábánál, a gazdagon termő nepáli völgyekben. A hosszú, fáradtságos út az otthontól a völgyekig komoly próba elé állítja ezeket az egyszerű, csöndes embereket, akik minden áldott évben a túlélés hőseivé válnak. Hisz vészterhes útjuk során minden lépés halálos lehet. Öregek, nők s gyermekek küzdenek együtt nem csupán saját, de teherhordó jak-társaik sorsáért is. Heteken, hónapokon keresztül gyalogolnak nekifeszülve a szélnek, dacolva a hóviharral és a gleccserek csapdáival.

A film a falu agg vezére, Tinle utolsó útját követi nyomon, miközben a felnövekvő fiatalok leckét kapnak bölcsességből s beavatásból. A már-már eposzi vándorlások során nem ritka, hogy hol a megpróbáltatások, hol a szerelmek, hol pedig a generációk közti gyűlölködés tragédiát szülnek, fájdalmasan megosztva a közösséget.

Az eltökélt győzni akarás folyamatos feszültséget teremt a filmben, mely van, hogy bújtatottan van jelen, van, hogy az erőszak erejével kicsap, de olykor egy gyermek tiszta kacajában, naiv büszkeségében, az ő megilletődöttségében, gyengédséget lop a szereplők s a nézők szívébe, így hozva váratlan enyhet s megkönnyebbülést.

Megkapó, hogy a film szereplői közül csupán egy játszott már korábban filmben. A többiek épp olyan egyszerűen szép emberek, amilyeneket alakítanak. Míg a lélegzetelállítóan szép felvételekben gyönyörködünk, sokan tanulunk Sorsról s Emberségről.
A film rendezője éveket töltött Tibetben, s élt a filmben szereplő emberek között. Az ő valós történeteikből született e film. A Himalája producere, Jacques Perrin a Mikrokozmosz producereként, illetve a Vándormadarak rendezőjeként lehet ismerős a nézők számára.

A filmet 2000-ben Oscar-díjra jelölték Legjobb Külföldi Film kategóriában. 2000-ben a Himalája elnyerte a Legjobb Operatőr és a legjobb Filmzenének járó César-Díjat.