nlc.hu
Szabadidő
A nap menüje (03. 04.)

A nap menüje (03. 04.)

Mai menüajánlatunk vörösboros bárányleves lebbencstésztával, könnyû másodiknak pedig kapros heringsaláta.

Vörösboros bárányleves lebbencstésztával


Hozzávalók

A leveshez:

• 60 dkg bárányhús
• egy nagy fej vöröshagyma
• 10 dkg füstölt szalonna
• 15 dkg gomba
• 3 dl vörösbor
• só
• pirospaprika
• zsír
• 2 gerezd fokhagyma

A lebbencstésztához:

• 10 dkg liszt
• 1 tojás
• 2 evőkanál zsír
• só

Jó tanács

A lebbencstésztát előre készítsük el, hogy legyen ideje megszáradni, vagy helyettesítsük készen kapható száraztésztával.

A lebbencstésztához a lisztet tojással és csipet sóval összegyúrjuk, kevés vizet adunk hozzá, hogy nyújtható tésztát kapjunk. Sodrófával kinyújtjuk,
és hagyjuk szikkadni.


Elkészítés

A vöröshagymát aranysárgára pirítjuk, megszórjuk pirospaprikával, elkeverjük, és azonnal rátesszük a kis kockákra vágott húst. Ízlés szerint sózzuk, majd állandó kevergetés mellett tűzön megpörköljük. Fedő alatt rövid lében félpuhára pároljuk, közben a párolólét vízzel és borral pótoljuk. Amikor a hús majdnem puha levesnek megfelelő mennyiségűre öntjük fel – szintén vízzel és borral. Hozzátesszük a felkockázott szalonnát, gombát, fokhagymával fűszerezzük, és készre főzzük. A tésztát darabokra tördeljük, kevés zsíron aranysárgára pirítjuk, majd a levesben megfőzzük.


Kapros heringsaláta








Hozzávalók

• 250 g hagymás-ecetes hering
• 150 g nyers uborka
• 150 g burgonya
• 150 g alma
• 1 dl fehérbor
• 1 nagy csomó kapor
• citromlé, olaj
• őrölt bors, szerecsendió, mustár, porcukor


Elkészítése

A heringet alaposan lecsurgatjuk és a gerinccsontjukról lefejtve, széles csíkokra vágjuk. Metéltre vágjuk a héjéban megfőzött, meghámozott és lehűtött burgonyát, a meghámozott almát. A hámozatlan uborkát kockára daraboljuk, a pácolt hagymát finomra vágjuk, majd valamennyi darabolt anyagot üvegtálba tesszük Az olajat és a bort összekeverjük citromlével, mustárral, őrölt borssal, porcukorral, reszelt szerecsendióval ízesítjük, majd hozzákeverjük az apróra vágott kaprot. Az egészet a salátára öntjük, óvatosan összekeverjük, tetejét meghintjük kaporral és jól lehűtjük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top