 |
Az első értékelhető információ a harmadikon lakó, és e pillanatban épp Aranka ajtaja előtt rikácsoló Krapancsek Hümérnétől érkezett:
– Jajjszegényember! És az a gyönyörű autó!
Tehát csak a szokásos heti robbantás rázta meg az épületet összetartó, fennállásának tízéves jubileumát ünneplő állványzatot. A kapu előtt repült a levegőbe valami kopasz maffiózó, és a nálánál jóval értékesebb terepjárója. Ari kipattant a dunyha alól, és akcióba lépett. Mégiscsak újságíró volna, vagy mi?! Pongyolában és kócosan rohant le a lépcsőn. A kapuban Józsi bácsi, a viceházmester próbálta kiskanállal összekaparni a szerves maradványokat. Felesége a szervetlenekkel foglalkozott.
– Legalább a mai riportomat is letudom! – gondolta Ari lelkesülten. A téma, igaz több darabban, ezúttal a járdán hevert. Arra is volt gondja, hogy állítólagos egyetlen hiteles szem- és fültanúként kétségbeesett hangon interjút adjon a keselyűként odaérkező kereskedelmi tévéknek. Egy órával később már a nemzetközi média képviselőinek állt rendelkezésére. Immár kisminkelve, kiskosztümben, szakadékmély dekoltázzsal. Kezében hosszú szipkával. Talán ennek volt köszönhető, hogy a CNN mellett az Euroticán is közvetítették a röpke tudósítást.
A bámész tömegben egyébként egy kósza pillanatra úgy tűnt, Kovacsevics Richárd és Mr. X jellegzetes fizimiskáját látja. – Nahát, igencsak fontos emberek röpködhetnek a levegőbe házam előtt! Az ország legjobb nyomozója és oknyomozója is itt szimatol – tűnődött magában. Azután viszont gyorsan beslisszolt a lépcsőházba: Kovacsevics Richárddal sértett nőisége, Mr. X-szel pedig még meglévő józan esze miatt nem kívánt találkozni.
Miután összerittyentette Pulitzer-gyanús tudósítását a reggeli megrázkódtatásról („A csillaghegyi kalandornő a halál torkában”) rutinosan összecsetelt magának egy kis délutáni programot. Ez még belefért az idejébe a tervezett esti hadművelet előtt. A mai élményhez Ferihegy 2-re kellett kibumliznia. Na, nem egy hazaérkező dúsgazdag üzletember, hanem egy két nagyrutin között csetelő repülőgép-szerelő kedvéért. Arinak voltak ugyan bizonyos repülésbiztonsági aggályai, de ő most nem szálldosni akart. Legalábbis nem a felhők felett.
A pasi jóképű medvének mondta magát. A valóság azonban többszörösen is megrázó volt. A formátlanná hízott, kedves, ám fogatlan és púpos fiatalember – az egyszerűség kedvéért nevezzük Quasimodónak – kitárt karokkal futott felé. Ari meg előle. Egy pillanatig még abban reménykedett, hogy hallucinál. Ám a döngő léptekből (a szeizmológiai intézet 5,5-es erősségű, rejtélyes eredetű földrengést regisztrált ezen a napon) érezte, hogy nem. Gondolatban köszönetet rebegett egykori tornatanárnőjének, Szadi Gabi néninek, a kimerítő iskolakör-futásokért. És nem nézett vissza.
A kissé megtiport Ari este kilenckor zuhant be Pirihez. Az utolsó simításokat végezték az aznap esti bevetés merész, ám e pillanatban még kissé elnagyolt tervén. A mai nap éppen alkalmasnak látszott, hogy megszerezzék a szupertitkos krokodilgranulátumot: a Szépművészeti Múzeum ezen a napon éjfélig nyitva tartott. A közönségcsalogató program a „Műértők Éjszakája” néven futott. Piri szerint ez majdnem olyan volt, mint a „Vérfarkasok Éjszakája”, de erről ezúttal nem nyitottak vitát. Az akcióhoz már korábban beszereztek hat kiló gézt. Hogy magukra tekerjék, és óbirodalmi múmiáknak álcázva magukat elrejtőzhessenek a kiállított tárgyak és maradványok között. Az akció idejére Ari a Kleopátra (Kleó), Piri a Nofretete (Nofi) fedőnevet választotta. Az igazat megvallva, csak ezt a két egyiptomi női nevet ismerték. (Hál’ istennek, hogy nem hárman voltak!)
Indulás előtt Ari még felhívta Róza mamát. A negyedórás bájcsevely során időről-időre túlzásba vitt kacagások hangzottak fel. Valamint azok a teljesen felesleges közbekérdezések, amelyek arra valók, hogy figyelmet tettessünk, amikor valami iszonyúan nem érdekel bennünket.
– … és szeretném, ha tudnád Róza néni – zárta le Aranka az émelyítő beszélgetést – büszke vagyok rá, hogy egy csapatban vagyok veled, meg Katicával. Ez csodálatos, még ha oly nagy veszélyek közepette alakult is így. Biztos vagyok abban, hogy mi, kulcscsőszök, együtt, és csakis együtt, megtaláljuk a megoldást. Pá, puszi, pá, sziamia! Ha-ha-ha! – azzal letette a telefont.
– Élményszámba megy, ahogy te hazudsz – mondta Piri, akit a vége felé a rosszullét környékezett. – Nem gondoltál arra, hogy már önmagában az is gyanús, hogy napjában négyszer biztosítjátok egymást teljes odaadásotokról?
Ari azonban ezen az estén rendkívül magabiztosnak és fondorlatosnak tartotta magát. Lepergett róla a kritika. Biztos volt abban, hogy nem csúszhat hiba a számításába. Meglesz a csúcsriport a huszonegyedik század boszorkányairól, meg egy szenzációs gyilkossági ügyről. Talán hollywoodi forgatókönyvet is írhat az élményeiből…!
Taxival mentek a múzeumba. A hátsó ülésen gyorsan magukra tekerték a gézt.
– Kislányok, ezen az ülésen eddig mindig csak vetkőztek a csajok. Mi a fenét csináltok? – morogta dohány- és kipufogófüst edzette hangján a bibircsókos taxis. Arankának elege volt aznapra a jetikből. Meglengette Róza nénitől elcsórt varázspálcáját és a sofőr Varnus Xavérrá változott. A nem várt eredmény láttán sikítva hagyták el a kocsit a Hősök terén.
Mivel a lábukat is betekerték, kicsit nehezen ugráltak oda a pénztárhoz. Ott viszont kiverték a balhét. Az istennek se akartak engedményt adni nekik a belépő árából. A hamisított diákigazolványt sem fogadták el. Pedig mindenki láthatta, hogy Kleó és Nofi rokonlátogatóba jött az egyiptomi pereputtyához. A kasszánál ülő antipatikus matróna egyre csak akadékoskodott:
– Azt hiszik, beszopom, hogy maguk a mi múmiáink leszármazottjai? – kérdezte gúnyosan.
– Hogy is gondolhatnánk, hiszen a néni minden reggel találkozik egy igazival a tükörben – vágott vissza Piri.
Ezzel elérte, hogy a vérig sértett pénztárosnő ordibálni kezdett a kiváló akusztikájú aulában. Rövidesen mindenki rájuk figyelt. A Múmia-akció még azelőtt befuccsolt, hogy elkezdődött volna. A nagy feltűnés következtében ugyanis képtelenség volt észrevétlenül belopakodni a szarkofágokig
Életbe lépett hát a B terv. Teljesárú jegyeik birtokában besurrantak a vécébe, és felvették az általános iskolából megmentett kék köpenyeiket. Csak az volt a gond, hogy tizenkét évesen még nem hordtak push-up melltartót. Így a nejloncafatok kicsit szűknek bizonyultak. Új fedőneveik: Gizi néni és Vali néni. A B változat szerint ugyanis nyugdíjas teremőröknek álcázták magukat. Ezért alapozót sem kentek fel. Csupán lisztet szórtak a hajukra, mintha tisztességben őszültek volna meg. Ezzel együtt majdnem lebuktak, mikor túl kedvesek voltak a látogatókkal. Szerencsére eredményesen kapcsolódtak be a kötésminta-cserébe, úgyhogy végül befogadták őket. A zárásig hátralévő fél órában még a teremőr-szakszervezetbe is beléptek. A tagkérelem elbírálásánál jól jött, hogy magukra vállalták a zárás utáni teendőket, így bent maradhattak éjszakára.
Amikor végre maguk maradtak a múzeum alagsorában, ahol az egyiptomi gyűjtemény található, nekiálltak feszegetni a krokodilmúmia szarkofágjának fedelét.
– Tulajdonképpen mi az a krokodilgranulátum? – érdeklődött Piri, miközben a vésővel szörnyűséges nyikorgó hangokat produkált.
– Ugye nem leszel ideges, ha megmondom? – válaszolta félénken Ari. Piri ettől rögtön ideges lett. És felhúzta vékonyan kihúzott szemöldökét. – Elő a farbával! – utasította Arankát ellentmondást nem tűrő hangon. A következő pillanatban egy dühös mozdulattal lebarmolta a fedelet a szarkofágról. Feltárult a néhai krokodil és Piri gyanakvó tekintettel méregette, mi lehet ezen granulált.
– Arról van szó, tudod – adagolta kíméletesen Ari –, hogy ami fölül bemegy, az alul…
– Ugye nem azt akarod mondani, hogy éjjel egykor négyezer éves krokodilürüléket fogunk itt ásni?
– Nem mondani akarom, csinálni fogjuk. Ez a csodás varázsszer távol tartja a gonosz erőket.
– És nincs ideírva, hogy a szolgáltatás csak gázmaszkban élvezhető? – pufogott tovább Piri, de azért elővette a krokodil-boncoláshoz szükséges szikét és az antiszeptikus mosogatókesztyűt. Épp meg akarta kérdezni, hogy véletlenül nem azt a barnás, megkövesedett izét keresik-e, amibe épp az imént nyúlt bele, amikor hirtelen jeges fuvallat támadt.
– Valaki bekapcsolta a légkondit? – nézett fel Arira. Aki megkövülve bámult valamit.
– Nem, Pirikém, azt hiszem, ennél kicsit nagyobb baj van… – nyögte ki nagy nehezen. A terem túlsó végébe mutatott, ahol egy sötét alak körvonalai rajzolódtak ki. Fekete kámzsát viselő, penetráns szájszagot árasztó jelenség közeledett feléjük, mintha egy láthatatlan zsinóron húzták volna.
Aranka halálra váltan tátogta:
– Jesszus! Fantom az éjszakában!
