nlc.hu
Szabadidő
Kiakadtak Vin Dieselre

Kiakadtak Vin Dieselre

Komoly lelki válságba taszította Vin Diesel a Halálos iramban címû film stábját, amikor bejelentette, hogy nem akar szerepelni a folytatásban.




„A Halálosabb iramban még klasszabb akciófilm, mint az első rész volt – meséli Paul Walker, a film sztárja. – Fordulatosabb a cselekmény, látványosabbak az akciók, és több kocsit törünk össze, mint a múltkor, ezért nem értettem, hogy Vin miért lépett vissza. Azon meg külön kiakadtam, hogy a barátságunk ellenére sem vállalkozott a folytatásra. Aztán másnap reggel belenéztem a tükörbe, és azt mondtam: Apafej, akkor most te vagy a főszereplő! Rögtön helyreállt a lelki egyensúlyom.” A Halálosabb iramban Walker által alakított álruhás zsaruhőse, Brian O’Connor visszatér tehát, és nagy próbatétel előtt áll: felettesei megfosztják jelvényétől, ezért duplán kell bizonyítania az őrült utcai autóversenyek világában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top