nlc.hu
Szabadidő
Eva Mendes, az új Cameron Diaz

Eva Mendes, az új Cameron Diaz

Alig néhány film van a háta mögött, máris az új Cameron Diazként emlegetik Eva Mendest, a Halálosabb iramban nõi sztárját.




A szintén kubai származású színésznő egy titkosügynököt játszik a filmben, aki beépül a miami illegális utcai autóversenyzők közé, hogy leleplezhessen egy drogbárót. „Még soha nem szerepeltem ekkora produkcióban, olyanban meg végképp nem, ahol módszeresen ripityára törnek vagy 300 szuper autót – nevet a színésznő. – Ha azt vesszük, hogy az első filmem, a Kukorica gyermekei 5. vetítésén mérgemben elbőgtem magamat, amikor megjelentem a vásznon, elmondhatom, hogy rakétasebességgel száguldok a csúcsra.”

A Halálosabb iramban rendezője, John Singleton el van ragadtatva Evától: „Eddig ő volt az egyik szexis latin bige, akikből ugye van egy pár. Most már azonban kezdi megmutatni az oroszlánkörmeit, és pár év múlva a legnagyobbak között fogjuk emlegetni. Hihetetlen energia feszül benne, ráadásul havernak sem utolsó. A forgatási szünetekben eljárt bulizni velünk, és ő dőlt ki utoljára, pedig volt ott pár kemény srác, rapperek meg kaszkadőrök, akik bírják a gyűrődést.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top