nlc.hu
Szabadidő
Jewel

Jewel

Jewel Kilcher 1974-ben született az amerikai Paysonban. Jewel egy óriási birtokon nõtt fel két testvérével és szüleivel, ahova a modernizáció nem igazán jutott el: nem volt TV, és fürdõszoba sem, csak egy árnyékszék.




Szabadidejében énekelt, verseket, naplót írt. Hat évesen kezdett el helyi szállodákban énekelni, sőt, még a jódlizással is megpróbálkozott. 15 évesen Hawaii-ra költözött nénikéjéhez, ahol többször is megverték bőrszíne miatt, ezért egy év múlva anyjához ment Alaszkába. Miután felvették egy michigani főiskolára, ott megtanult gitározni, annak ellenére, hogy diszlexiás volt. Mégis csak pincérkedett egy ideig, de sutba dobta addigi „karrierjét” és álmára, az énekesi pályára váltott.

Vett egy furgont, és egy helyi kávéházban lépett fel időnként. Egyre több embert vonzott a tehetséges lány, öt hónap múlva az Atlantic kiadó le is szerződtette. 1995-ben megjelent első albuma, a Pieces of you. Eleinte nem sok kelt el belőle, de az egy éves promóciós turnénak köszönhetően mára már 4 millió eladott példányról szólhatunk. Jewelnek ma egy háza van San Diegoban, és intenzív turnézással tölti idejét, amit néha albumának készítésével szakít meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top